Fábián Mihály

2022.09.25. 17:00

Két ausztráliai "bíráskodás" között hazaugrott egy kicsit

A miskolci sportember zsinórban kapja rangos megbízatásait Ausztráliában.

KT

Az egykori FIFA-jelvényes dirigens már hosszú évek óta a tőlünk húsz ezer kilométerre lévő kontinensnyi országban él és dolgozik: a Viktória állambeli Premier League játékvezetői menedzsere, továbbá az Ausztrál Labdarúgó Szövetség felkérésére az ottani élvonalban működő elit bírók oktatásáért felelős instruktora, hozzá tartozik az ország legjobb sípmestereinek képzése.

Küldés után küldés 

- A napokban részt vettem a Queensland állambeli Gold Coast-ban tartott szemináriumon, vagyis Kelet-Ausztráliába szólított a munkám – mondta a melbourne-i vonal végén Fábián Mihály, majd így folytatta: – Még szinte vissza sem repültem, amikor már megkaptam az újabb küldésemet: a Melbourne-től légvonalban mintegy ezerháromszáz kilométerre lévő Coffs Harbour-ben sorra kerülő ifjúsági tornán fütyülő kollégáim munkáját veszem szemügyre. Szóval bőven van feladatom és nagy örömömre a messzi távolban is azt csinálhatom, amit annyira szeretek. 

A hajdani NB I-es kerettag – aki máig itthoni rekorder, hiszen huszonkét esztendős korában sorolták az élvonalbeli keretbe – a világunk életét felborító egészségügyi krízis miatt több mint három évig nem tudott hazalátogatni. 

– A közeljövőben ismét otthon leszek néhány hétig – felelte a tervezett vizitjéről, amelyet érthetően nagyon vár. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában