Gazdálkodó papok

2022.08.17. 11:30

Fürjneveldét nyitottak a miskolci minoriták

A plébánia legkisebb szárnyas lakói is hozzájárulnak a helyi közösség fennmaradásához.

DA

Fotós: Ádám János

A felújítás alatt álló miskolci minorita templom híre újabban nemcsak szépsége, hanem fürj neveldéje miatt is terjed szerte a városban. A plébános régi, gyermekkori álma teljesült, amikor beszerezte az első fiókákat. Azóta több mint száznegyven egyedből álló állományról gondoskodik. 

Szerkesztőségünk tagjai is betekintést nyerhettek a templom belső udvarán található baromfi udvarba, ahol a fürjeken kívül, kis csirkék is cseperednek. Érkezésünket pedig Mangó és Menta, a két játékos tacskó fogadta. 

Szalkai Z. József atya minorita szerzetes
Fotós: Ádám János

- Már gyerekkoromban is nagyon érdeklődtem az állatok iránt és utánaolvastam, hogyan kell a fürjekkel bánni. Hobbiból szereztem be az első tizenkét fiókát a tizenkét apostolra gondolva. A tizenkettő bibliai szám. Eleinte csak mi, szerzetesek fogyasztottuk a tojásaikat – mesélte lelkesen Szalkai Z. József atya minorita szerzetes, a miskolci minorita templom plébánosa. - Aztán amikor a koronavírus, illetve a felújítások miatt a templomot bezárták, komolyan megcsappantak az egyházközség bevételei. Minorita közösségünk ezzel szeretett volna hozzájárulni a bevételekhez. A hatósági állatorvos és a NAV is jóváhagyta a telepet és őstermelői igazolvánnyal is rendelkezünk. Egyre szélesebb kör érdeklődik a tojások iránt. Sokan ajándékba is visznek az ismerőseiknek. 

Szépen gyarapodnak 

A madarak tartásához mindent helyben oldanak meg. 

- Az állományt keltetőgépünk segítségével sikerült megnövelnünk száznegyvenhárom egyedre. Helyben gondozzuk a fürjeket. Ez etetésből, itatásból áll, amit most a nyári melegben gyakrabban kell ismételni. Reggel, délben, este adunk nekik friss vizet. A fürjek ketreceit a tetőfelújítás során fölöslegessé vált deszkákból készítettük. Ezeket rendszeresen takarítjuk, hogy a lakóik jól érezzék magukat nálunk, mert úgy gondoljuk, hogy a jószágoknak is meg kell adni, ami jár. Nem vékony taposórácsos ketrecekről van szó, hanem telitalpúakról, amibe alomnak szénát és szalmát teszünk. Ez tulajdonképpen mély almos tartásnak felel meg, csak a ketrec miatt hivatalosan nem nevezhetjük annak. Éppen most következik az állománycsere, mert több fürj már kiöregedőben van. Egyébként több tojást tojnak, mint a csirkék. Az úgynevezett intenzív tartásban az éves átlag egy fürjnél 300 tojás. Tehát szinte naponta tojnak, amit melegítő lámpával ösztönzünk. Ehhez megfelelő hosszúságú pihenőidő is társul – magyarázta az atya, a fürjek gondos gazdája. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában