Játékos foglalkozás

2022.08.30. 11:23

Élmények lóháton ülve

Látássérült gyerekek számára rendeztek lovasprogramot Miskolcon.

ÉM

A Hejőmenti Lovasparkban rendezték meg a vak és gyengénlátó gyermekek számára a programot

Fotó: ÉM

- Nemrég tudtuk meg, hogy a kisfiam látássérült, így még csak most csatlakoztunk az egyesülethez, így ez az első program, amin együtt részt veszünk. De nagyon örülünk neki, mert állatbarát mind a három gyerkőcünk - mondta Durdáné Lázi Ilona. - Azért is jöttünk el, mert ez élmény nekik – tette hozzá. 

Durda Tamás, kisfia már lovagolt korábban, például elefántháton is, de azt mondta a lovakat nagyon szereti testvéreivel együtt, így alig várja már hogy lóhátra pattanhasson.

- Már korábban is dolgoztam látássérültekkel – nyilatkozta Bitó Csenge Zoé, a Hejőmenti Lovaspark lovasedzője. - Valójában ez a program ugyanolyan, mint egy rendes lovaglás, csak talán még jobban odafigyelünk rájuk. Ott vagyunk mellettük folyamatosan, és ez egy játékosabb foglalkozás.

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének hagyományos, nyár végi ifjúsági találkozóján látássérült fiatalok és családtagjaik ismerkedhetett meg a lovaglás alapjaival és a hátasok barátságosságával.

 

- Közvélemény-kutatást folytattunk a szülők között, hogy milyen közös programot szeretnének, és egyértelműen a lovaglásra voksoltak - mondta Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének vezetője, a program szervezője.

A lovaglás mellett azt is megtanulhatták a gyerekek, hogy hogyan kell a lovakat rendben tartani, és hogyan kell használni a vakarót, a gyökérkefét, szőrkefét és puha rongyot, hogy a négylábúak szőre is szép legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában