Molnárkalács Fesztivál

2022.07.01. 10:00

Sokat pihentek a sütővasak

Új helyszínen, de vélhetően ismét nagy érdeklődés mellett rendezik meg az idei Molnárkalács Fesztivált Borsodnádasdon.

ME

A pandémia okozta korlátozások miatt az elmúlt évek programkínálatából a borsodnádasdi Molnárkalács Fesztivál is hiányzott. Idén azonban ismét előkerülnek a polcokon, fészerekben, padlásokon pihent sütővasak, a településen újra előtérbe kerül a hagyományápolás. Mint ismert, a lemezgyár működése idején szinte minden nádasdi család étrendjében szerepelt a molnárkalács, ami a település jellegzetes finomságává vált. 

Sütik, eladják 

Aztán kis híján a feledés homályába merült az egész, de nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt az önkormányzat felélesztette a hagyományt, és megkezdődött a tudatos építkezés. 

– Most már ott tartunk, hogy szinte bármikor hozzá lehet jutni a molnárkalácshoz – fogalmazott érdeklődésünkre Kormos Krisztián polgármester. – A házi sütés mellett sikerült bevezetnünk a kereskedelmi forgalomba, néhány hónapja pedig az új helyén működik a sütőüzem. A kereslet megvan, hiszen amit gyártunk, azt el is tudjuk adni, raktárkészlettel gyakorlatilag nem is rendelkezünk. 

Molnárkalácsünnep 

A finom édesség tehát a hétköznapokon is elérhető, de az igazi ünnep a szombati fesztivál lesz, amelyet ezúttal új helyszínen rendeznek meg. A polgármesteri hivatal előtt található Hősök parkjába várják az érdeklődőket és a meghívott vendégeket. 

– Igyekszünk a régmúlt hagyományát ápolni úgy, hogy a kor követelményeinek is megfeleljünk – tette hozzá Kormos Krisztián. – Az idei Molnárkalács Fesztiválon összesen 14 sátorban sütnek majd a nádasdiak, a hagyományos mellett pedig új ízeket is meg lehet kóstolni. Ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy ismét össze tudunk jönni, remélhetőleg jó hangulatú napon ünnepelhetjük meg a város egyik fontos nevezetességét. 

Színes forgatag 

A XIII. Borsodnádasdi Molnárkalács Fesztivál délelőtt 10 órától ünnepi szentmisével és szentségimádással kezdődik, majd megnyitják dr. Orbán Orsolya amatőr festőművész kiállítását. 14 órától szabadtéri bábelőadást tartanak a gyerekeknek, nem sokkal délután három óra előtt pedig az ünnepélyes megnyitót tartják meg. Ezután fellép az Erica C. Dance School and Company, majd a Dupla Kávé szórakoztatja a közönséget. A szabadtéri színpadon ott lesz még Lendvai-Bóta Nóra, a Mikófalvi Népi Együttes, a Balatoni Angyalok és a Szabad Szombat Táncegyüttes is. 18 órától élő koncertet ad a Lilium acoustic, a tombolasorsolás után pedig a napot 19.30-tól a Colorado Country Band élő koncertje zárja.

(A borítóképen: Készül a híres molnárkalács | Fotó: ME)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában