Koncertek

2022.07.02. 16:00

Idén is lesz rockfesztivál Perecesen

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a rockünnepet évről évre gyarapodó közönség előtt.

HM

Idén is lesz rockfesztivál Perecesen, tudtuk meg Andervald Györgytől, az Excelsior együttes alapítójától, gitárosától, a rendezvény egyik szervezőjétől. A fesztivált augusztus 13-án tartják a „szokott” helyen, a szabadtéri színpadon, hiszen az idei lesz már a negyedik rendezvény a sorban. 

– Évről évre egyre többen kíváncsiak a fesztiválra, kezd beérni a rendezvény – mondta lapunknak a zenész. Hozzáfűzte, azt sosem felejti, hogy amikor az első évben, 2019-ben este fél 10-ig esett az eső, alig néhány esernyős, esőkabátos néző előtt folyt a koncert. Aztán amint elállt, egy félóra alatt nagyon sokan gyűltek össze. 

A koncertek tehát augusztus 13-án délután 3 órakor kezdődnek, fellép a Protokoll, a Sztrapacska Blues Band, a DeeZEL, utánuk az Excelsior játszik, majd az estet a Kiss Csaba és barátai zenekar zárja. Kiss Csabáék a fő szervezők, nekik is hazai pálya Pereces, akárcsak Andervald Györgynek. 

Az Excelsior egyébként tavaly ünnepelte a 35. születésnapját – 1986-ban alakult –, éppen Perecesen tartotta a jubileumi koncertet. Andervald Györgytől megtudtuk, annak idején részt vettek az 1988-as Ki mit ­tud?-on és az első Csillag születikben is. Már előtte elkezdődött a sikersorozat, amikor elődöntősként a Magyar Rádió könnyű­zenei műsorában szerepeltek, és körülbelül 4 ezer előadóból válogatták be őket a döntőbe. A 36 év alatt hangszerenként 10–15 zenész fordult meg az Excelsiorban, az idén a tavalyihoz képest is új formációban játszanak. Például két dobos lép fel, Grádwohl Ernő mellé a 19 éves Gerges ­Agenor csatlakozik majd.

(A borítóképen: Andervald György: évről évre egyre többen kíváncsiak a fesztiválra | Fotó: Olvasónktól)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában