Oldtimer és Gasztronap

2022.07.05. 15:00

Családi programok a Millenniumi parkban

Veterán autók és motorok napja lesz Encsen július 9-én.

ÉM

Encsre érkeznek a veterán autók is (illusztráció) | Fotó: shutterstock

Reggel 9 órakor felvonulással kezdődik majd az Oldtimer és Gasztronap, amelyen természetesen veterán motorokat és autókat láthatnak majd az érdeklődők Encs főutcáján, a piactól a Millenniumi parkig a gólyalábasok és a fesztiválozók kíséretében. 

Délelőtt elfoglalják helyüket az oldtimerek, a gasztroélményekről pedig többek között a helyi vendéglátósok gondoskodnak majd. Kirakodóvásárból sem lesz hiány: kézművesek, iparosok és ékszerkészítők is kínálják majd portékájukat. A „vándorjátszótér” is számos szórakozási lehetőséget kínál majd a gyerekeknek, a többi között fa körhintára is felülhetnek azok, akik nem félnek attól, hogy elszédülnek. Arcfestés, műsorok és gyereksarok is várja majd a legkisebbeket, a parkban pedig egész nap szól majd az utcazene, és utcaszínházi előadásokkal is találkozhat a nagyérdemű a park különböző pontjain. Délután koncertekkel és utcaszínházi előadással zárul majd a családi program.

Az encsi Oldtimer és Gasztronap programja 

9.00: veterán motorok és autók, gólyalábasok felvonulása Encs főutcáján 

10.00: veterán motorok és autók bemutatója a Millenniumi parkban 

10.00–18.00: gasztroélmény: Anyukám Mondta, Borsod Burger, Mádi Sajt, Lengyel Ottó Pincéje 

10.00–18.00: kirakodóvásár 

10.00–16.00: Kackiás „vándorjátszótér” a park területén (14 telepített játék, valamint fa körhinta) 

10.00–14.00: arcfestés 

10.00: Kackiás Verklis műsora 

11.00: a Bogár Muzsika zenekar gyerekműsora 

12.00: a Vaga Banda gólyalábasok Legújabb tréfák című műsora 

12.30: gyereksarok kicsiknek, a Bogár Muzsika zenés-játékos foglalkozása 

13.30, 14.30 és 15.30: Dynamit Dudes együttes 

16.00: The Hot Road Band 

17.00: The Family Bandwagon utcaszínház 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában