Mozi a szabadban

2022.07.22. 18:00

Kis sámlikkal érkezett a közönség a nyékládházi kertmoziba

Nem maradt el a siker a nyékládházi kezdeményezés nyomán.

Nagy-Hankó Krisztina

Gyülekező a nyékládházi kertmoziban. Fotó: Olvasónktól

Az idei nyár egyik fogadalma volt, hogy a bakancslistáján szereplő dolgokból minél többet szeretne kihúzni, mert nem tudja, mit hoz az ősz – mondta Halász Norbert, a Zip’s Plázs Mályi üzemeltetője.

Az egyik régóta dédelgetett álom, hogy autósmozit hozzanak létre.

Jó alkalom erre, hogy Nyékládházán is átvették a természetes fürdőhely üzemeltetését, ezért a programot ott képzelték el – emelte ki Halász Norbert.

Ehhez jött az ötlet, hogy először egy szabadtéri plázs-piknik mozit csinálnak, ezt az elmúlt vasárnap este kilenc órától meg is tartották. A vendégek jöttek is szép számmal, a szervezők ugyan székekkel várták őket, de mindenki hozhatta saját takaróját, ülőalkalmatosságát, ami csak jólesett.

Ehhez hasonlót először Olaszországban, Bolognában látott – mesélte. A helyi emberek kis sámlikkal érkeztek a vetítés helyszínére, filmnézés közben pedig a magukkal hozott vagy ott rendelt ételeket és italokat fogyasztották.

Közösségépítő nosztalgia

A siker nem maradt el, de már eredetileg is arra készültek, hogy ez ne csak egyetlen alkalom legyen. Augusztusban autósmoziba invitálják a vendégeket, ahol veteránautó-­kiállítással kötik össze a programot.

Az ötlet lényege, hogy közös élményben hozza össze az embereket. Ilyen szabadtéri autósmozis emlékei még gyerekkorából vannak – hangsúlyozta a vendéglátóipari szakember.

Hasonló élményt szeretne adni, mint amilyen akkor az a számára volt.

Persze ezeket a rendezvényeket először meg kell ismertetni az emberekkel, egyelőre azonban erős az érdeklődés a program iránt, és jó kezdeményezésnek tartják – tette hozzá.

Az előttünk álló hévégére is terveznek eseményt, július 24-én, vasárnap megrendezik az első Mályi-tó-átúszás és Flúgos Futamot. Nem profi versenyzőket várnak, a cél a tó hosszirányú átúszása oda és vissza, melyből természetesen ki lehet szállni útközben, ha valaki elfárad. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában