Nyékládháza

2022.06.27. 15:00

Pásztorgulyás készült a győztes csapatnál

Szombaton rendezték meg a Nyékládházi Tónapot.

ÉM

Forrás: Bujdos Tibor

Főzőverseny, koncertek, színes programok és természetesen strandolási lehetőség várta idén is a tópartra kilátogatókat. 

Közösségi rendezvények 

– Egy város életében nagyon fontosak ezek a közösségi rendezvények – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár a megnyitón. Az országgyűlési képviselő szólt arról is, hogy immár 90 éve annak, hogy Nyéket és Ládházát összevonták, majd két évtizede pedig városi rangot kapott Nyékládháza. – A tónap már hagyomány a település életében, a tavak pedig nagyon sok turisztikai lehetőséget biztosítanak a városnak – tette hozzá. 

– Azért jöttünk, hogy együtt töltsük az időt a családdal és a barátokkal, Nyékládházán lakunk, és a világjárvány idejének kivételével, amikor nem lehetett ezt megrendezni, minden évben itt voltunk – mondta Majoros Balázs. 

A főzőversenyre idén is nagyon sokan beneveztek. Az első díjat a „Bográcsozó pásztorok” csapata, Csorba György, Nagy Magdolna és Benkő Anna vihette haza. Az ő pásztorgulyásukat ítélte a legfinomabbnak a zsűri. A babgulyás szürke marhából, sertéshúsból, füstölt kolbászból készült mangalicaszalonnával és házi csipetkével. A csapat ráadásul a gulyáshoz való kenyeret is házilag készítette el.

(A borítóképen: A tónapon részt vett Tállai András [középen] is)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában