Környezetvédelem

2022.06.17. 19:00

Lehet hulladékmentesen

A kézműves és zero ­waste termékek vására az elmúlt hétvégén nagyszerű családi program is volt.

NHK

Az ország minden tájáról érkeztek a környezetvédelem iránt elkötelezett készítők az immár harmadik alkalommal megrendezett Hordozós, Mosható Pelenka és Kézműves Vásárra. A Miskolci Egyetem Körcsarnokában több mint negyven, kézműves terméket árusító stand volt, és tíznél több információs, illetve gyermekeknek szóló előadás. A vásár először három miskolci kisgyermekes édesanya fejében fogalmazódott meg, majd jött létre. A pandémia miatt két évig kimaradt, de idén minden eddiginél nagyobbra sikerült ezúttal már a Főnix Családbarát Közösségi Tér szervezésében. 

Mindenkire gondoltak 

A felvonultatott minőségi termékek mellett vonzóak voltak a kísérőprogramok is, melyek reggel kilenctől délután két óráig folyamatosan mentek, néha egymással párhuzamosan több helyszínen. Csak néhányat kiragadva a kínálatból: „Maminbaba” hordozós latinfitnesz-bemutató, táncház, babaszínház, „Bellőke” foglalkozás (ölbeli mondókás, ritmusos játékok). A nagyobbakat arcfestés, csillámtetoválás, népi játszóház és kézműves-foglalkozás várta. Előadások hangzottak el a Billings termékenységi módszerről, a szoptatásról, a hordozásról, továbbá a dúlaságról, illetve az Áthidaló iskola-előkészítőről is. 

Az eldobható nem menő 

A modern moshatópelenka-típusokat Nagy Izabella Bernadett háromgyermekes édesanya mutatta be az érdeklődőknek, aki maga tapasztalta meg ezek csodáját, illetve a használatból eredő kihívásokat. Családja életében fontos szerepe van a hulladékmentes életmódnak, a környezet tiszteletének. Ezért is hozta létre a Miskolci Modern Mosható Pelenka Klubot, ahol tanácsadással és támogatással készül minden alkalomra – mondta Izabella. Hozzátette: a rendezvényen a témában a „hogyan kell használni?” érdekelte leginkább az előadás résztvevőit. Ugyanis a miért, vagyis az ok már megvan, mire eljut oda valaki, hogy a mosható pelenka irányába fordul. Ez lehet a környezetvédelem, vagyis a hulladékmentes életmódra való törekvés, de a baba bőrének védelme is. Hiszen vannak olyan érzékeny bőrű gyermekek, akik nem bírják az eldobható pelenkában lévő vegyszereket, allergiás reakciót váltanak ki náluk.

Számukra is megoldás lehet a mosható pelus. 

Egyre többen nyitnak ebbe az irányba – hangoztatta Izabella. Az előadáson főként várandós kismamák voltak, akik már gyermekük megszületése előtt tudatosan informálódnak. De voltak apukák is, sőt egyikük rengeteg kérdést is tett föl, ami örvendetes – vélekedett Izabella. 

Tovább is adhatjuk 

Ma már sokféle típus és design létezik, többen is készítik az országban ezeket a termékeket. Mindenkinek más válik be, mert a fazonnak a kicsi alkatához is passzolnia kell. Vannak kölcsönözhető, kipróbálható darabok, mielőtt döntést hoz a szülő, hogy melyiket választja gyermekének. Fontos tudni, hogy a mosható pelenkákat később tovább is adhatjuk, mert jól lehet fertőtleníteni, így másik baba is használhatja. Az ehhez használt tisztítószerek is vegyszermentesek természetesen.

(A borítóképen: A gyerekek játszhattak, míg a szülők a környezetbarát megoldásokkal ismerkedtek | Fotó: Nagy-Hankó Krisztina)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában