Kerékpárút-hálózat

2022.06.16. 07:00

Két keréken a tőkék mentén

Körpanoráma-kerékpár­út kialakítása a terv. Az út 200 kilométer hosszban kerülné meg Tokaj-Hegyalját és a zempléni térséget.

SZB

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program egy fontos része a térségi kerékpárút-hálózat fejlesztése, melynek forrás­igénye – kalkulációk szerint – összesen 13,35 milliárd forint. 

A kerékpáros útvonalak kialakításában a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. (TBFT) kapott szerepet. A társaság felkérésére az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ végzi a Tokaj-Zemplén körül kialakítandó kerékpáros úthálózat tervezését, előkészítését. 

A balatoni kör párja lehet 

A fejlesztés keretében tehát egy olyan új kerékpáros útvonal létrehozása a cél, amely meghatározóan új dűlő- és kerékpárutakon – a meglévő ilyen jellegű burkolt útszakaszok integrálásával – közel 200 kilométer hosszban kerüli körbe a borvidéket és a Zemplén-Abaúj térséget. A szándékok szerint a létrejövő útvonalat a későbbiekben úgy kell tudni „pozicionálni”, hogy az a balatoni bringakör hegyvidéki párja legyen, s minden kerékpáros túrázó bakancslistájára felkerüljön. 

A tokaj-zempléni kerékpáros körpanoráma kiépítésekor – a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elképzelései szerint – fontos szempont, hogy biztonságos, gyermekes családok és iskoláskorú csoportok által használható legyen. A turisztikai szolgáltatások, panorámapontok között a kerékpározás ne csak közlekedési mód, hanem folyamatos élményszerzési lehetőség legyen. Keresik a kapcsolódó körök, alternatív erdei útvonalak kialakításának módjait, melyek lehetővé teszik egy-egy kisebb térségben a 30–60 kilométeres körtúrákat. Mindehhez szükséges még a kerékpáros és kerékpárosbarát szolgáltatások kiépítése, fejlesztése. 

Tart a tervezés 

A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. koordinálásával az elmúlt 12 hónapban – többek között – elkészült a térség kerékpárforgalmi hálózati terve. Van már tervezője a Hollóháza–Pálháza és a Sárospatak–Tolcsva szakasznak, és készülnek az engedélyes és kiviteli tervek. Hasonló helyzetben van a Tolcsva–Mezőzombor szakasz, amely esetében a tervezés határideje 2022. július. Megtörtént az előzetes egyeztetés a kivitelezésre létrehozandó konzorciumokról a Hollóháza–Pálháza és a Sárospatak–Tolcsva szakaszokkal érintett valamennyi önkormányzat részvételével. A kivitelezésre szakaszonként egy-egy konzorciumot hívnak életre, melyekben várhatóan az önkormányzatok a közigazgatási területükre eső építési költségek mértékében támogatott partnerként vesznek részt, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nkft. pedig konzorciumvezetőként a projektmenedzsment megvalósításáért felel. 

Elkészültek a nyomvonaljavaslatok a Mád, Abaújszántó, Boldogkőváralja, Regéc, Gönc, Telkibánya és Hollóháza közötti szakaszhoz. 

A kerékpáros útszakaszok tervezésével kapcsolatban általánosságban elmondható, hogy a tervezett nyomvonalakkal szemben egyetlen érintett település esetében sem merült fel kritika. Néhány helyen voltak rövidebb szakaszok esetében előremutató módosítási javaslatok, illetve valamennyi Bodrog-parti önkormányzat esetében folyamatos a nyomás a lehető legtöbb kapcsolódási pont kiépítésére. Ezek lehetőségének vizsgálata folyamatos. 

Hegykerülő bicikliút 

A Kopasz-hegyet megkerülő Tokaj-kör kerékpáros útvonal (lásd a grafikát) kivitelezése javában tart, amelyet a KE-VÍZ 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorcium végez nettó 1,6 milliárd forintért. A projekt során 2,81 kilométeren új, háromszor egy sávos kerékpárút épül ki Tokaj város belterületén. Emellett 3,63 kilométeren a már meglévő föld­utakat aszfaltozzák le. Járda épül 150 méteren, valamint 250 méter hosszan a meglévő gyalog-bicikli út helyreállítása is megtörténik.

Tervezett kerékpáros útszakaszok 

– Tolcsva–Mezőzombor (meghatározóan dűlőutakon, a 37-es főút északi oldalán, kapcsolódva a Tokaj–Mád kerékpárútba) 

– Mád–Tállya–Abaújszántó (meghatározóan dűlőutakon) 

– Abaújszántó–Boldogkőváralja–Gönc (valószínűleg két alternatívában, melyek közül az egyik Regéc érintésével az erdőn át haladna Hejcéig, a másik pedig sokkal kisebb szintek leküzdésével az erdő szélén vezetne végig) 

– Gönc–Hollóháza (kialakult nyomvonal Telkibányán keresztül) 

– További kezelendő belterületi szakaszok lesznek: hollóházi patakparti kerékpár­út, mikóházi régi kisvasúti nyomvonalra építendő kerékpárút és a sárospataki belterületi átvezetés a város kerékpárforgalmi hálózati tervének a figyelembevételével. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában