Gyermeknapi kívánság

2022.06.21. 14:00

A fiúk hősök szeretnének lenni (videóval)

A rendőri pálya iránt érdeklődő gyermekvárosi fiúk álmát váltotta valóra az Észak-Magyarország.

Detzky Anna

Forrás: Vajda János

A miskolci gyermekváros két iskolás lakója jelentkezett az Észak gyermeknapi felhívására, amelyben megígértük, hogy teljesítjük a kívánságukat. A fiúk rendőrök szeretnének lenni, és azt kérték, hogy igazi rendőrautóban utazhassanak, és közelebbről is megismerkedhessenek a rendőrség munkájával. 

A rendőrségről játékosan 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vállalkozott rá, hogy rendőrkocsival hozza el a srácokat a gyermekvárosból szombaton a „Közlekedik a család” nevű közlekedésbiztonsági vetélkedőjére, a Miskolc Autó Kft. Déli városkapuban található telephelyére. Itt a felállított játékos ügyességi állomásokat – bringapálya, kirakós részegszemüveggel, szimulációs szék – is kipróbálhatták. Béres Ferenc főtörzszászlós megmutatta nekik a gumibotot, a bilincset és a gázsprét, természetesen csak használaton kívül. 

– Kapóra jött számunkra, hogy éppen a hétvégén rendeztük családi vetélkedőnket – mondta el Varga Rudolf rendőr főhadnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Ezzel együtt kihoztuk a fiúkat megtekinteni a versenyt, ahol bűnmegelőzési rejtvényt oldottak meg, kipróbálták a rendőrautót, és utána azzal szállítottuk őket vissza az intézménybe. Tudjuk, hogy rendőrök szeretnének lenni, de egyelőre inkább érzékenyítésnek és ismerkedésnek szántuk a találkozót. 

A fiúk megosztották velünk motivációikat kívánságukkal kapcsolatban. 

A jó példa ragadós 

– Szerettem volna kipróbálni egy rendőrautót, és kíváncsi voltam a rendőrökre, ezért örültem, hogy ezt kérhettem gyereknapra. Egyébként is szeretek kipróbálni új dolgokat. Megmutatták nekünk azt is, hogyan kell bekapcsolni a szirénát, és milyen egy igazi bilincs. Később jó lenne, ha majd megvédhetném az embereket – fejtette ki Farkas Gergő 9. osztályos tanuló. 

– Gyakran nézünk bűnügyi sorozatokat a tévében. Azért szeretnék rendőr lenni, hogy ne legyen uncsi az élet, hanem tudjak bűnüldözni. A rendőrök olyanok, mint a hősök, mert védik az embereket, és én is hős szeretnék lenni. A nevelőnk unokatestvére is rendőr, de személyesen még nem találkoztunk vele, csak mesélt nekünk róla. Jól éreztem ma itt magam, bár néhány dolgot már tudtam, de újakat is tanultam. Megtudtam, hogy milyen gyors egy rendőrkocsi, és mikor ránthatnak fegyvert – fűzte hozzá Orgon Marcell 8. osztályos tanuló. 

Hálásak nekik az emberek 

A helyszínen értesültünk, hogy a rendőri hivatás megbecsültsége egyre nagyobb a társadalomban, amihez a hasonló érzékenyítő programok is hozzájárulnak. 

– Mi mindazoknak ajánljuk a rendőri pályát, akik szeretnének bajba jutott embereken segíteni, vagy hozzá szeretnének járulni, hogy a polgárok biztonságban tudják élni a napjaikat – foglalta össze Jenei Károly alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztályának osztályvezető-helyettese. – Sokszor kapunk köszönetet és pozitív visszajelzést a sértettektől és olyan emberektől, akiket megmentünk valamilyen kellemetlenségtől. Mint ahogy más szakmáknál, toborzással is próbálunk kollégákat szerezni. Ez abban is megnyilvánul, hogy már a középiskolákba is kimegy a rendőrség. Emellett működnek középiskolai rendészeti tagozatok. Viszont a toborzás leghatékonyabb módja mindig a példaadás.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

(A borítóképen: Farkas Gergőnek és Orgon Marcellnek Béres Ferenc tartott bemutatót)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában