Így udvaroltak régen a borsodi fiatalok

A májusfaállítás a tavaszi ünnepkörhöz tartozó, Európa-szerte, a magyar nyelvterületen széles körben, tájegységenként más-más formában elterjedt szokás, amelyről az első hazai feljegyzések 1502- ből valók. Elsősorban a közösségi kapcsolatok megerősítése miatt, de az Alföldön és Északkelet-Magyarországon, valamint Erdélyben inkább udvarlási szándékkal állították a májusfákat a legények a lányos házakhoz, ám kerülhettek májusfák a középületek elé is, a lutheránusoknál pedig a templomba. 

Az egyik ismert, erre a térségre is jellemző hagyomány szerint a májusfát április 30-ról május 1-re virradóra, az éj leple alatt vagy kora hajnalban díszítették és állították fel a legények az egyik ifjú kiszemeltjének a háza elé. Tátrai Zsuzsanna Jeles napok – ünnepi szokások című tanulmánya szerint az udvarló legény ezzel a gesztussal jelezte komoly szándékát az eladósorban lévő leánynak. Azért is igényelt ez komoly próbatételt a legényeknek, mert a megfelelő, csinos fákért többnyire titokban az erdőbe kellett menni, fuvarost és segítőket kellett fogadni. Az ifjak aztán csoportba verődve érkeztek a lányos ház elé a lopott fával, amit beástak a földbe. A fára színes papírszalagokat, pántlikákat, virágokat, hímes tojást, cukrokat, kedveskedő ajándékokat, a tetejére pedig borral megtöltött butykost aggattak. „Mikor a fa készen állott, a házigazda és a leánya behívta a legényeket, és itallal, kaláccsal, esetleg kolbásszal és szalonnával vendégelték meg őket, s a mulatás pedig reggelig tartott a lányos háznál”, olvasható Viczén István Gömör néprajza LII. című művében.

Mai formája a májusi virág 

A fát hagyományosan május végén vagy pünkösdkor döntötték le, illetve táncolták ki. 

A májusfának nagy presztízsértéke volt. Külleme egyértelműen megmutatta az adott lány népszerűségét, kelendőségét a faluban. Ha ugyanis egy ház előtt több fa is állt, az azt jelentette, hogy egyszerre több legény is érdeklődik a hajadon iránt. 

A kevésbé népszerű lányok szégyenként élték meg, ha nem kaptak májusfát. De ebben is voltak helyi eltérések, a mezőkövesdi matyó lányok közül csak az úgynevezett „híres lányok” kaptak májusfát, akiket a legények legjobban kedveltek és tiszteltek, és voltak közösségek, ahol pedig a kislányoknak is állítottak májusfát. A rossz hírű lányok kacatokkal díszített szégyenfát, haragból vagy bosszúból tövisbokrot kaptak. Erdőhorvátiban karóra húzott lókoponyát vagy tojáshéjból készült láncot vittek májusfa helyett, írja Gazda József A régi falu emlékezete című munkájában. 

A praktikum és a polgári minták hatására idővel virágcsokor, virágkosár, szerenád kezdte helyettesíteni a májusfát, megkímélve ezzel a vőlegényjelölteket a komolyabb fáradozástól. „A szokás új formája a májusi virág küldése. A legények szépen feldíszített cserepes virágot küldenek annak a lánynak, akinek udvarolnak, s a virág az ablakba kerül: tehát éppúgy hírül adja a legény komoly szándékát, mint a májusfa”, áll Dömötör Tekla Magyar népszokások című könyvében.

 A szocializmus éveiben már a tavaszi népünnepély jellege dominált, a munka ünnepére szervezett majálisokon és a felvonulásokon ebben a kontextusban tűntek fel az eredeti jelentésükből kiüresedett májusfák. A rendszerváltást követően több helyen újraéledt a faállítás szokása, amihez gyakran helyi rendezvények kapcsolódnak.
 

(A borítóképen: Sok helyen még ma is állítanak májusfát | Fotó: MW)