Életművét megőrzik az encsiek

2022.05.31. 17:00

Elhunyt Szabó Sándorné Erzsike néni, az abaúji szőttesek megmentője

Szabó Sándorné pedagógus volt és szakfelügyelő, de a népművészet mestere is.

HE

Forrás: ÉM

Elhunyt 94 éves korában Szabó Sándorné Erzsike néni, akit az abaúji szőttesek megmentőjeként emlegettek. A nyugdíjas pedagógus megbecsült tagja volt Encsnek. 1928-ban született Hajdúnánáson, de gyermekkorát Hernádszentandráson töltötte. Soha nem feledkezett meg a gyökereiről. Hernádszent­andrás díszpolgári címmel hálálta meg munkásságát. 

Elsőként tanítói diplomát szerzett. Számos helyen tanított, és mindenhol szívesen fogadták tenni akarását. Az állandó tudásvágy, az új dolgok felfedezése, az értékteremtés jellemezte egész életében. Matematika–fizika szakos diplomáját már munka mellett szerezte. Hamar megmutatkozott tehetsége, matematika-­szakfelügyelő lett. Kollégái szívesen fogadták hasznos tanácsait, segítőkészségét. 

Kincseket gyűjtöttek 

Férjében, Szabó Sándorban méltó társra talált. Két gyermekük született. 

Közösen kezdték összegyűjteni környezetük, a paraszti élet, a vidéki porták, a népi művészet értékeit. Létrehozták a rangos és színvonalas Abaúji Helytörténeti Gyűjteményt, melyet az Abaúji Múzeumnak ajánlottak föl. Emellett Szabó Sándorné nagy figyelmet szentelt az abaúji szőtteseknek, a népművészeti mintáknak, a hímzésnek. Tudását mint díszítőművészeti szakkörvezető adta tovább felnőtteknek és diákjainak egyaránt. Türelmével, szakértelmével sok emberrel szerettette meg a hímzést. 

A régi szőttesekből „Abaúji virágok” címmel vándorkiállítást szerveztek férjével. Ennek köszönhetően az országon belül, de a határon túli magyar területeken is megcsodálhatták az érdeklődők az abaúji emberek gyönyörű mintáit. 

Szabó Sándorné fáradhatatlan energiáját bizonyítja, hogy közben a pedagóguspályán is további sikereket ért el. Sorra kapta az elismeréseket: Kiváló Pedagógus, az Oktatásügy kiváló dolgozója, a Népművészet mestere, Örökségünk különdíj, Encsért 2007, Megyénk kultúrájáért elismerés. 

Nyugdíjazása után is sokat tett a közösségért. Tagja volt a Kazinczy Ferenc Társaságnak, az Abaúji Honismereti és Helytörténeti Egyesületnek. Szakkört, foglalkozásokat vezetett a nyugdíjasoknak. 

Az elmúlt évben tudását és szőtteseit felajánlva segítette a város határon átnyúló pályázatát a néphagyomány témájában. Fáradhatatlanul, értékes szakmai tanácsokkal látta el a készülő kiadványt, a kiállítást. 

Hímzett köszönőlap 

Kilencvenedik születésnapján az Észak-Magyarország is meglátogatta Erzsike nénit. Akkor az Észak-Magyarországnak a következőket mesélte: 

– Az emlékeimből élek. Boldogan emlékszem vissza a pedagógusévekre, arra a 17 évre, amikor szakfelügyelő voltam, a népművészeti és gyűjtőmunkámra és az általam készített hímzett szőttesekre, a hímzőszakkörök vezetésére. De arra is, hogy 19 alkalommal voltam ott a Budai várban a Mesterségek Ünnepén az abaúji szőttesekkel. Ezeknek mindig nagy sikerük volt, megcsodálták ismert színészek, államtitkárok és miniszterek is. Sajnos, ma már a szemem miatt nem tudok varrni, de a családi születésnapom után, amelyen összesen 46-an voltunk, a gyermekeimnek és az unokáimnak készítettem egy-egy hímzett köszönőlapot. Karácsonyra is ilyennel lepem meg őket. 2010 óta, az egyik unokám kandallópárkányán ott sorakozik mindegyik. Szálán varrott keresztszemes hímzés – mutatta a lapot Erzsike néni. Büszke volt mindkét lányára, és nagyon örült annak, hogy egyikük gyöngyfűző iparművész lett. 

Sokat utaztak 

Mesélt arról is, hogy amikor még a férje élt, nagyon sokat kirándultak és utaztak együtt. Pedig nem volt sok pénzük, hiszen pedagógusok voltak, de nyári szünetre mindig összegyűjtöttek annyit, hogy eljussanak egy-egy csodás helyre. 

– Azt nagyon fontosnak tartottam, hogy először Magyarország szépségeit ismerjük meg. Ezután jöhettek a külföldi országok. Jártunk többek között Erdélyben, Lengyelországban, Franciaországban, Angliában, de még Egyiptomban, Izraelben és Marokkóban is. Ez utóbbiban a királlyal is találkoztunk. 

Az encsiek hiányolni fogják Szabó Sándorné tudását, pozitív személyiségét, de életművét, emlékét megőrzik.

(A borítóképen: Szabó Sándorné Erzsike néni, akit az abaúji szőttesek megmentőjeként emlegettek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában