Miskolc

2022.05.21. 14:05

Az egész család együtt futott – Futókörök Napja és sportágválasztó (videóval) (frissítve)

A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége és a miskolci önkormányzat közös szervezésében szombaton reggeltől délutánig tart az országos szintű Futókörök Napja, amely idén tizenöt helyszínen zajlik.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: Ádám János

Frissítés

A Népkert megtelt sportolókkal, 24 miskolci egyesület, azaz választható sportág képviseltette magát. 

A rendezvény zárásának eredménye: 200 futó, 924 kilométer, a városok versenyében elért 13. hely.

Fellépő ruhába is öltözhettek

Minden korosztályból várták az érdeklődőket a standjukhoz, ahol műkorcsolya ruhába lehetett öltözni és fotózkodni – mondta Gál Anna Fanni a Jégvirág Műkorcsolya Klub edzője. Az éppen a napokban 30-ik születésnapját ünneplő klub tagjai folyamatosan szórólapoztak a rendezvény ideje alatt.

Egyedülállóak a megyében azzal, hogy egyesületi szinten foglalkoznak a break tánccal – hangsúlyozta Kokovai Attila, a miskolci Foot Fighterz Breaking Sportegyesület vezetője. A gyerekeket szeretnék közelebb hozni ehhez a műfajhoz és kinevelni az utánpótlást. Hiszen 2024-ben, Párizsban már olimpiai sportág lesz a break tánc. A tervek között szerepel, hogy miskolci versenyzők képviselhessék majd Magyarországot ebben a sportban – tudatta az egyesület vezetője. Hozzátette: a tévhittel ellentétben a break nem csak annyi, hogy a táncosok forognak a fejükön. Ennek demonstrálására látványos bemutatóval készültek.

---

A rendezvényhez kapcsolódik a Népkerti Sportágválasztó, amelyen számos miskolci sportegyesület bemutatkozik és különböző programokkal készült a látogatóknak.

A nemrégiben átadott rekortán borítású Népkerti Futókörön teljesítik a távokat a versenyzők, akiknek eredményét, a megtett kilométereket a nap végén összeadják és így alakul ki a városok sorrendje.

Dél tájban éppen a középmezőnyben foglalt helyet Miskolc – tudatta Porcs Dániel, az önkormányzat munkatársa, az esemény egyik szervezője. A helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is.

A sportversenyen egy nevező bármennyit futhat vagy gyalogolhat, többször is visszatérhet a nap folyamán. A futóköröket a sportágválasztóra érkező csapatok és kis gyermekkel érkező családok is teljesítették.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában