Ballagás, anyák napja és május elseje

2022.04.29. 13:30

Készülnek az árusok, virágos hétvége jön

Komoly forgalomra számítanak a virágosok, hiszen egyszerre van ballagás, anyák napja és május elseje a hétvégén.

Bacsó István

Kínálatban nem lesz hiány, derült ki a csütörtöki virágpiaci mustránkon. Mind a Búza téri piacon, mind a város más virágárusainál igen bőséges a választék. Nemcsak a szokásos cserepes és vágott virágokból, hanem a szinte „borsodikumnak” számító májuskosárból is, amely egy sajátos hagyománya megyénknek és a szűkebben vett észak-magyarországi régiónak. Olyannyira, hogy szerepel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktárban.

Míg a májusfa országszerte ismert, a májuskosár csak itt, szűkebb pátriánkban jellemző. Ez egy gyönyörűen díszített füles virágkosár, melybe régen hortenziát tettek, manapság szinte bármilyen cserepes vagy újabban vágott virágokat is, igény szerint. A kosár átadása a komoly kapcsolat szimbóluma, de nemcsak szerelmesek, hanem barátok között is, sőt családon belül is szokásban van ezzel lepni meg a hölgyeket. A színek mutatták, milyen a kapcsolat: a rózsaszín szerelmet jelentett, a fehér pedig már a közelgő házasságot. A kék kosár egy erősebb barátság jele, a zöld kosár egy új keletű kapcsolatot szimbolizál. Van még lila, mely egy tartósabb kapcsolatra utal, és narancssárga kosár is, melyet az édesapa ajándékoz kislányának.

„A májuskosár ma is divat, az egyszerűbbtől az olyan hatalmas kosarakig, mint ami itt is látható” – mutat egy 120 ezer forintos kompozícióra Tarnóczi Zsoltné a miskolci Búza téren lévő boltja előtti választékban. Megtudtuk tőle azt is, hogy ez nem rendelésre készült, de jó eséllyel lesz így is gazdája. Vannak olyan vevők is, akik ennél sokkal többet is szánnak egy egyedi májuskosárra.

„Ma már anyák napjára vagy ballagásra is viszik, főleg a kisebb kosarakat. A díszítések a legkülönfélébbek lehetnek, színben is sok variáció van, külön trendek nincsenek, kinek mi tetszik. Az árak 9-10 ezernél kezdődnek. Természetesen a hagyományos csokrok, vágott virágok ennél olcsóbban is elérhetők. Egy szál rózsa 600 és 1200 forint, a tátika 500 forint, az írisz 400, van tulipán 500-ért, és az orchidea kis dobozban ezer forint. A kisebb csokrok 3-4 ezerért kaphatók. Mindenki találhat számára megfelelőt” – mondta a virágboltos.

 

Bíznak az ízlésükben

Nagy Alexandra, egy másik virágüzlet társtulajdonosa szerint van elmozdulás a modernebb, formásabb, természetesebb májuskosarak irányába. „Mi az egyszerűbb, visszafogottabb színekből álló vonalat képviseljük, a vásárlóink nagyon szeretik ezeket. A vevőkörünk évek óta jellemzően visszajáró vásárlókból áll, akik bíznak az ízlésünkben. Rengeteg rendelésünk van, hosszúak lesznek az éjszakáink. Nem minták szerint dolgozunk, nálunk mindenki nagyon kreatív a csapatban, így születnek az egyedi kosaraink, csokraink. Ha látjuk, hogy valamelyik jobban tetszik, abból többet készítünk” – tájékoztatott Alexandra. Náluk tízezer forintnál kezdődnek a ­májuskosarak, és „a határ a csillagos ég”. Ezen a napon 84 ezer forintos volt a legdrágább alkotásuk, amire már vevő is akadt.

(A borítóképen: Bőséges a választék. Fotó: Ádám János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában