Egy kisváros útja a legnagyobbak felé

Nagy fába vágtam a fejszémet ezzel a cikkel, de érdekes eredményekre jutottam a végén. Vajon mennyien laktak városunkban az elmúlt ezer év bizonyos időszakaiban? Milyen etnikumok adták a lakosság egészét, milyen kisebbségek éltek Miskolcon? Milyen volt a felekezeti összetétele városunknak? Ezekre a kérdésekre keresem a választ ezúttal. 

A népesség 

Az első hivatalos adat, amelyből következtethetünk Miskolc lakosságának létszámára, az a pápai tizedjegyzék. Eszerint a XIV. század első felében körülbelül 500 lelkes lehetett városunk. Homogén magyar és katolikus közösséget kell elképzelnünk erre az időszakra. Borsod vármegyében ekkor a 9-10. helyen állt népesség szempontjából Miskolc, tehát nem tartozott a nagyobb települések közé. 

Amikor Nagy Lajos király a diósgyőri uradalomhoz csatolta a várost 1364-ben, már ezerfős lélekszámmal bírt – Marjalaki Kiss Lajos szerint. Ő azonban valószínűleg csak becsülte ezt az adatot, semmilyen támpontot nem adott számításai alapjául. 

A döntő fordulatot Miskolc „felemelkedése” szempontjából Lajos királyunk fenti lépése jelentette. Rohamos fejlődésnek indult városunk és az egész uradalom, mind gazdasági, mind népességi szempontból. Rengeteg új polgár érkezett hozzánk, emiatt Ó- és Új-Miskolcként különült el egymástól a város két része. Új-Miskolc a város déli és nyugati részére „koncentrálódott”, félkörívben Ó-Miskolc köré. 

A betelepülők nagy része a megyéből, illetve a szomszédos megyékből érkezett hozzánk, a kisebb része pedig az ország távoli tájairól. Azt el kell mondanunk még, hogy a történészek szerint semmilyen kisebbség nem lakta városunkat ebben az időszakban sem, ha volt is ilyen, akkor nagyon kis létszámban, nem mérhető mértékben lehetett jelen nálunk. 

A XV–XVI. század népességére vonatkozóan is becsült adatokkal rendelkezünk. A XV. század elejére érhette el a lakosság száma a 2000-es, a XVI. század elejére pedig a 3000-es lélekszámot. 

1690-ben Faragó Tamás táblázata szerint 4000-4500-as népességgel rendelkezett városunk, amely az 1700-as évek elejére 5500-6000 főre emelkedett. Valószínűleg a Rákóczi-szabadságharc idején a környék lakói is behúzódtak a biztonságosabb, nagyobb oltalmat jelentő városokba. 

Nem volt elég a szabadságharc rombolása mind anyagi, mind emberi javakban, ekkor jött az egyik legborzasztóbb pestisjárvány (1709–1710) is, amely a lakosság majd 60 százalékát pusztította el. 1714-ben már csak 2500-3000 fős lélekszámmal rendelkező településnek írja le Miskolcot Tóth Péter statisztikája. 

1765-re 8500-9000 főre emelkedett a lakosság száma. Még mindig jellemző volt a homogén magyar népesség. 80-85 százalékban protestáns, 15 százalékban katolikus volt a vallási megoszlás, a maradék pár százalék a görögkeleti, illetve zsidó vallásúakat tömörítette. Ebben az időszakban jöttek az első görög és zsidó kereskedők, illetve a cigányokat is ekkor említik először mint kisebbséget. Ekkor már erőteljes hatással volt városunk vallási életére az ellenreformáció. 

1786-ból pontos adatunk van, ugyanis ekkor történt az első népszámlálás. 14 089 fő volt a lakosság száma hivatalosan. Érdekesség, hogy a városban élő nemesek 85 százaléka magyar, közöttük pedig 90 százalék református. 

1795-ben 15 ezer ember élt Miskolcon. Még ekkor, a XVIII. század végén is az ország egyik legmagyarabb megyéje volt Borsod. A görög kereskedők jelentős befolyással voltak a város gazdasági életére, de nem voltak nagy létszámban jelen, ahogy a zsidók sem. Megjelentek a ruszinok, a tótok és a németek is. Miskolc középkori lakosságának leszármazottai a történészek szerint mindössze 55 százalékban voltak azonosak az ekkori lakossággal. 

A katolikusok egy része tót, az evangélikusok nagy része német, a kevés görögkatolikus pedig a ruszin kisebbséghez tartozott. A zsidók és a görögök is idegen nyelvűek és más etnikumúak. A görögnek nevezett etnikumnak pont a görögökhöz van a legkevesebb „köze”, hiszen nagyrészt aromán kereskedőkből állott a kompániájuk. 

1825-ben 17-18 ezer fős lakossággal lehet számolni, ezek között már több szlovák zsellér, német iparos, zsidó kereskedő is van, akik nemrégiben települtek be hozzánk. 

1850-ben a másfél évszázados emelkedés után kisebb visszaesés tapasztalható. 16 435 fő a pontos létszáma a város lakosságának. Ennek oka a szabadságharcban keresendő, hiszen sokan hunytak el vagy menekültek külföldre miatta. Ekkor éri el először a lakosság 20 százalékát a zsidó közösség létszáma. Természetesen nagyarányú bevándorlás is szükségeltetett ennek eléréséhez. Elsősorban cseh és galíciai területekről érkezett a bevándorló zsidók többsége. 

Térjünk rá most már Nagy-Miskolc népességére is. Túlnyomórészt magyarok lakta település volt Diósgyőr, Hejőcsaba, Felsőgyőr és Szirma. Görömbölyt ruszinok lakták, míg Felsőhámor, Ó- és Újhuta tót, Alsóhámor tót–német lakosokkal bírt. Görömböly esetében a fent említett nagy pestisjárvány tett pontot a magyar lakosság ottani tevékenységére, hiszen ők Miskolcra költöztek akkor. Utána ruszinokkal – és a kisebb részben már korábban is ott élő tótokkal – népesítették be a települést. 

A magyar lakosság száma folyamatosan növekedett mindegyik településen az asszimilálásnak köszönhetően. Miskolc annyiból kivételt képez, hogy a zsidó lakosság beszélt nyelve egyértelműen a magyar, így őket is – természetesen – magyaroknak tekintik. Ezt azért fontos elmondani, mivel jelentős kisebbséget képviseltek városunkban. 
 

(Folytatjuk...) 

Források

Dobrossy István (szerk.): Miskolc története I. – Tóth Péter: Társadalom, egyház, művelődés 
Dobrossy István (szerk.): Miskolc története II. – Tóth Péter: Miskolc társadalma a XVI–XVIII. században 
Dobrossy István (szerk.): Miskolc története III. – Faragó Tamás: A város népessége 
Dobrossy István (szerk.): Miskolc története IV. – Népesség és társadalom 
Dr. Halmay Béla – Leszih Andor: Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont megyebeli községek 
Wikipédia – Miskolc szócikk