Baráthegyi Majorság

2022.03.04. 15:00

Tavaszváró mulatsággal búcsúznak a hidegtől

Színes, vidám programokkal, kiszebábégetéssel űzik el a telet szombaton a Baráthegyi Majorságban.

Apagyi Beáta

Fotós: Kozma István

Fotós: Kozma István

A telet, a rosszat és a gonoszat jelképező, szalmával kitömött bábut télűző rigmusok kíséretében szombaton 11 órakor égetik el a szervezők a résztvevők társaságában. Emellett a kicsik és a nagyok folyamatos szórakoztatásáról is gondoskodnak. Bárki részt vehet majd kézműves-foglalkozásokon, ahol pomponmadár és szélforgó készítésére biztosítanak lehetőséget. A nagy népszerűségnek örvendő alpakák, pónik, kecskék, nyuszik, valamint a majorság Dorka csacsija és Tündér pacija is várja a gyerekek simogatását. Ahogyan a pónik is fáradhatatlanul róják majd a hátukra pattanókkal a köröket. 
 

Időutazás 
 

Aki szeretné, bejárhatja a Diósgyőri vár kicsinyített mását, megismerkedhet a régi vidéki élet használati eszközeivel, belecsöppenhet a középkorba, és akár még egy lovagi párbajban is részt vehet. A majorság dolgozói mindenkit arra buzdítanak, hogy sétáljanak és fedezzék fel az 5 hektáros területet, nézzék meg többek között az üvegházat, a szélkereket, a kerti tavat, a kemencét, és élvezzék a harapni valóan friss bükki levegőt. 


A programok mellett finom ebéd, kávé, tea, Baráthegyi szörp, kakaós csiga és pogácsa is várja majd a családokat. Sőt mi több, a Baráthegyi Kincsestár termékeit – sajtokat, szörpöket, lekvárokat, sült teákat, szappanokat, kerámiákat és kézműves ajándéktárgyakat – az ajándékboltban megvásárolva haza is vihetjük. AB 
 

(A borítóképen: A baráthegyi állatsimogatóban alpaka is várja a télbúcsúztatókat)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában