Egészségünk

2022.03.09. 16:00

Ne vezessünk, ha alvászavarral küzdünk!

A magyar lakosság jelentős részét érinti a probléma, mégis sokan vannak, akik nem fordulnak szakemberhez.

ÉM

Fotó: Shutterstock

Autót vezetni felelősségteljes dolog. Nem csupán a magunk életével, hanem másokéval is játszunk. Ha kialvatlanul vezet valaki, annak könnyen lehet tragédia a vége. 


A kialvatlanság számos forrásból eredhet. Nem kell ehhez hosszan tartó buli, éjszakába nyúló munka, elég, ha alvás közben többször felriad az illető. 
 

Alvási apnoe 
 

Aki pedig alvási apnoéval küzd, annak ez a helyzet ugyancsak ismerős lehet. Ennek az egyik leggyakrabban előforduló alvászavarnak a jellegzetessége, hogy a felső légutak alvás közben teljesen vagy részlegesen elzáródnak, s akár egyetlen éjszaka alatt 40-50 alkalommal is légzéskimaradás történhet. Amikor a szervezet észleli ezt, hangos horkantással kezd lélegezni, a szaggatott alvás pedig másnap kimerültséghez vezethet. A teljes magyar lakosság 2-4 százaléka lehet érintett. A betegség nappali fáradtsággal, álmossággal, váratlan nappali bealvással, túlsúllyal, magas vérnyomással járhat együtt. 


Magyarországon az egyik legismertebb alvászavar okozta baleset a veronai busztragédia volt: a buszt vezető sofőr betegsége is hozzájárulhatott a balesethez. 
„Az obstruktív alvási apnoét komolyan kell venni. Ma már arra is van adatunk, hogy a hivatásos sofőrök 59,6 százaléka szenved valamilyen alvásfüggő légzészavarban, és 15,8 százaléka obstruktív alvási apnoe szindrómában” – írja közleményében dr. Szakács Zoltán neurológus főorvos, szomnológus, a Magyar Alvástársaság elnöke. Magyarországon évről évre több száz olyan közlekedési baleset történik, amelyet a volánnál elalvó sofőrök okoznak. Az Európai Unióban ez a szám még magasabb, s miután számos, a közelmúltban végzett kutatás szerint az esetek legnagyobb részében a sokszor tragikus balesetek hátterében kezeletlen obst­ruktív alvási apnoe szindróma (OSAS) áll, az EU közlekedésbiztonsági programjának keretében a tagállamokra is kötelező módon úgy módosította a vezetői engedélyek kiadását vagy meghosszabbítását, hogy akinél felmerül ez a gyanú, alvászavarszűrő vizsgálatra kell beutalni, és csak akkor kaphat újra jogosítványt, ha szakorvosi véleménnyel tudja igazolni az állapotjavulást. Aki tehát érintett lehet, jó, ha időben felkészül erre, és jóval a jogosítvány lejárta előtt igénybe veszi az alvásvizsgálatot.
 

(A borítóképen: Az autóvezetés koncentrációt igényel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában