Juhász Marci Miskolcon

2022.03.04. 19:00

A Csillag születik után zenekari és szólókarrier

A Nomad korábbi frontemberének szólókarrierje a Süllyedő hajó című dallal indult.

ÉM

Juhász Marci. Fotó: Kerekes István

Juhász Marcit 2012-ben ismerte meg az ország: a Csillag születik című tehetségkutatóban egyedi népdal-, illetve blues-átdolgozásaival a negyedik széria elődöntőjéig menetelt. 

 

Népdalkörös múlt

 

„Négyéves korom óta tagja voltam egy népdalkörnek, emellett volt rockzenekarom is persze. A tehetségkutatóba a népies vonalat vittem, a döntőben pedig Deák Bill Gyulával készültem közös produkcióra, de sajnos ezt már nem tudtam megmutatni a közönségnek” – idézte fel egy interjúban.

 

A televíziós versenyt követően nagyot fordult vele világ: 2012 második felétől a Nomad nevű rockzenekar frontembere lett. A bandával négy stúdióalbumot és egy koncertlemezt készített, mindeközben egy csomó klubban és fesztiválon is fellépett a csapat – évente nagyjából 60-70 koncertet adott.

 

A vírushelyzet őket is leállásra kényszerítette, a hosszú szünet után pedig váratlan bejelentéssel szolgáltak: Marci és a banda útjai elváltak. Nem sokkal azután, hogy kilépett a zenekarából, Juhász Marcell saját szerzeménnyel jelentkezett. A Nomad korábbi frontemberének szólókarrierje a Süllyedő hajó című dallal indult. Az akusztikus nóta szövegét Bodzás Attilával közösen írta, a zenéjét pedig ő maga szerezte. Attila sajószentpéteri srác, nagyon tehetséges szövegíró.

 

Az énekessel szombaton találkozhatnak rajongói a miskolci Corner színpadán.

 

(A borítóképen: Juhász Marci. Fotó: Kerekes István)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában