Házasság hete

2022.02.20. 14:00

Közösen kell tenni a párkapcsolatunkért

A házasság hetéhez kapcsolódva számos programot tartanak az Ózdi Görögkatolikus Parókián.

Marosréti Ervin

Fotós: Marosréti Ervin

A jelenleg is zajló házasság hetéhez kapcsolódva több rendezvényt is tartanak Ózdon, a Görögkatolikus Parókián. A programsorozat Makkai László miskolci egyetemi lelkész, pasztorálpszichológus előadásával kezdődött, majd hét közben egy közös filmvetítéssel folytatódott. Az ózdi felekezet tagjai rendszeresen részt vehetnek hasonló programokon, amelyek rendszerint egy éppen aktuális témához kötődnek. Ezúttal a házasság, a párkapcsolat és a kísértés került az alkotás középpontjába. 

– A dal című amerikai filmet választottuk erre az alkalomra, amelyben a főszereplő már házasként kísértést szenved az egyik kolléganője részéről – fogalmazott érdeklődésünkre Bodnár Dániel parókus. – Az emberek úgy gondolják, hogy az ilyen dolgok többnyire csak a hollywoodi filmekben lehetségesek, pedig itt vannak köztünk, a mindennapokban is. Éppen ezért fontos, hogy nagyon vigyázzunk a párkapcsolatunkra, legyünk elégedettek magunkkal és a társunkkal, ellenkező esetben könnyedén beleeshetünk hasonló hibákba. Ezek pedig gyengíthetik vagy tönkre is tehetik a házasságunkat. 

A vetítés után a tapasztalatokat még a helyszínen átbeszélték a résztvevők, ezért Bodnár Dániel parókus szerint egyáltalán nem gond, ha nincsenek sokan egy-egy ilyen rendezvényen. A személyes kapcsolat és az őszinteség ugyanis kisebb csoportok esetén jobban megjelenik. 

 

Imaösvény, áldás 

 

– Vasárnap egy házassági áldásban is részesülhetnek mindazok, akik ellátogatnak a saját felekezetükhöz tartozó templomba – folytatta Bodnár Dániel. – Emellett egy eredményhirdetést is tartunk, hiszen a hét folyamán egy internetes vetélkedő is zajlott, amely minden napra kisebb feladatokat adott a házaspárok részére. Itt elsősorban arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a párok együtt töltsék az idejüket, hiszen a hétköznapokon sokszor ennek is a hiányát szenvedjük. A házasság hetére a templomunkban kialakítottunk egy imaösvényt, amelyen végighaladva kérdéseket kapunk, és válaszolnunk kell rájuk. Ezek egyszerű tárgyak segítségével elősegíthetik azt, hogy a jelenleginél is erősebbé tegyék a párkapcsolatunkat. 

 

(A borítóképen: A filmvetítés után a tapasztalatokat is megbeszélték)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában