Kertművelés

2022.02.06. 12:00

Kertbe hívogat a február

Ebben a hónapban már elindulhatnak a kerti munkák, ha az időjárás engedi.

HI

Fotó: Shutterstock

Még nem olyan régen írtunk arról Kiskert rovatunkban, hogyan érdemes felkészíteni a kertünket, udvarunkat a télre, és már itt a február. Igazán kemény telet idén sem kellett átélnünk. A kertészkedő persze jól tudja, hogy ennek megvan a veszélye is, jelesül számítani lehet majd a kár- és kórokozók kemény támadására már az ültetések után is. Lényeges arról is beszélni, hogy még ha szép, napsütéses idő is hívogat a kertbe, akkor sem szabad, hogy elvigye az egyszeri kertészkedőt a hév, és túl korán essen neki bizonyos feladatoknak. De nézzük, milyen tennivaló akad februárban a konyhakertben, a virágágyásoknál és a gyümölcsfák körül.

 

Lehet ültetni 

 

Több dolog is ültethető már a fóliasátorban vagy akár szabad földbe is ebben a hónapban, aranyszabály minden esetben, hogy csak fagymentes földbe ültessünk, és csak akkor, ha plusz fokot mutat a hőmérő. Utána már jöhet egy kis fagy, nem fog ártani. Így például ültethetjük a fás szárú növényeket és rózsákat, akár nagyobb fákat, cserjéket is áttelepíthetünk, de csak megfelelő méretű földlabdával. A fűtetlen fóliasátorban a retek, sárgarépa, káposzta, karalábé, karfiol, spenót és zeller vetését elkezdhetjük. Ha a talaj felengedett, készítsük elő a zöldborsó, dughagyma, fokhagyma, spenót, sárgarépa helyét. Ha az idő engedi, vethetjük őket. Ha az időjárás keményre fordul, betakarhatjuk az ágyásokat fátyolfóliával vagy mulccsal. 

 

A lóbab elviseli, ha néhány fokkal fagypont alá megy a hőmérséklet, ezért már február végén elültethetjük, ha megfelelőek a talajviszonyok. 

 

A vetőburgonyát előcsíráztathatjuk. Ehhez 12-15 fokos, világos helyen, ládában tároljuk egy rétegben, hogy a fény bőségesen érje. Amikor a csírák elérték a 2 cm-es nagyságot, és a talaj hőmérséklete, illetve az időjárás engedi, vethetjük a gumókat. Az előcsíráztatáshoz nagyjából 6 hét szükséges.

 

Elő a metszőollót 

 

Megkezdhetjük a gyümölcsfák koronáinak ritkítását, ifjító metszését. Fagymentes, enyhe napokon kezdjük el a bogyósok (ribizli, egres), a körte- és almafák metszését. A metszést a korona ritkításával, a sérült gallyak eltávolításával kezdjük. A málna előző évi sarjait ritkítsuk. A vadrózsákat és azokat a cserjéket, melyeknek nincs szüksége téli védelemre, fagymentes időben már februárban metszhetjük. 

 

A csonthéjasok metszésével még várjunk. Télen ezeknél a gyümölcsfajoknál semmilyen metszési műveletet ne végezzünk. Ennek növényvédelmi okai vannak. Télen a sebeken át fertőznek ugyanis azok a kórokozók, amelyek a csonthéjasok gutaütéses, ágrákosodásos pusztulásáért felelősek.

 

Legyünk körültekintők 

 

Az almatermésűeket télen is metszhetjük, azokon a napokon, amikor fagypont felett van a hőmérséklet. Fagypont alatt ugyanis kezünkkel megfogva az ágakat, kárt okozunk azzal, hogy a szövetekben lévő nedvesség felmelegszik, majd újból lehűl. Bármelyik időpontban metszünk is, ne feledkezzünk meg a sebek gondos kezeléséről valamilyen sebzáró anyaggal.

 

(A borítóképen: Ha kedvező az időjárás, elkezdhetjük a tél végi metszéseket is)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában