Arnót

2022.02.24. 12:00

Hidat építenek a vallási felekezetek között

A Kis-Sajó menti ökumenikus turistaút további fejlesztési céljait ismertették.

Ujlaki Attila

Dr. Üveges István, Arnót polgármestere beszélt arról, hogy a Nemzeti Vallásturizmus tervével karöltve dolgozzák ki a turistaút főbb fejlesztési pontjait. Az egyeztetésen részt vettek a turistaúttal érintett települések polgármesterei. 

 

Az értékek mentén 

Az utat gyalog, kerékpárral, autóval vagy akár lóháton is meg lehet tenni

– dr. Üveges István

 

„Boldva, Sajósenye, Sajóvámos, Sajópálfala, Arnót és Felsőzsolca településeket érinti összesen 17 kilométer hosszan az útvonal. Ezt az utat gyalog, kerékpárral, autóval vagy akár lóháton is meg lehet tenni – fogalmazott Arnót község polgármestere. – Ezt az egyedülálló kezdeményezést két mondattal lehet összefoglalni. Az egyik az értékeinknek a bemutatása. A másik pedig a vallási ismeretek terjesztése” – emelte ki a településvezető.

 

A vallásosság mellett a vallási kultúra megismerését tűzte ki céljául a kezdeményezés, hiszen az európai civilizáció három pilléren nyugszik: a zsidó-keresztény valláson, a görög művészeten és a római jogon. A további feladatok célkitűzései között szerepel többek között az útvonal egyedi logójának a megtervezése, illetve az egyesületté szerveződés, az érintett templomokhoz kerékpártárolók telepítése, de akár a kerékpárkölcsönzést is kilátásba lehet helyezni, valamint egy saját pecsét megalkotása. 

 

„Az érintett országgyűlési képviselőkkel – Csöbör Katalin és Demeter Zoltán kormánypárti képviselők – az egyeztetések sikeresek voltak, és a támogatásukról erősítettek meg engem” – mondta el dr. Üveges István. 

 

„Azt gondolom, hogy Miskolc örülne, hogyha ilyen kreatív embereket tudnának ott és ilyen megoldásokat létrehozni” – vélekedett Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke, aki hozzátette, hogy ehhez inkább akaraterő kell, és kreativitás, ami jellemző ezekre a kistelepülésekre, amelyek az útvonal projektjében részt vesznek. A turizmus, illetve az értékek kiemelése összefüggésben van a település demográfiájával és lakosságmegtartó képességével – húzta alá. A települések vezetői mindenkinek ajánlják az utat, hiszen vallási felekezettől függetlenül a teljes társadalmi értéket felkarolják az útvonal látványosságai. A tájékoztató végén kötetlen beszélgetést tartottak a felekezetek és a települések vezetői.

 

(A borítókép illusztráció | Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában