Fiatal tehetség

2022.02.27. 18:00

Az első tárlat előtt

Tizenkét éves regényíró és illusztrátor kislány rajzaiból nyílik kiállítás.

Detzky Anna

Egyike a legfiatalabb meseregényíróknak és illusztrátoroknak a miskolci Major Gyöngyi, akinek 2022. március 3-án 17 órakor kiállítása nyílik az Ady Endre Művelődési Házban. 
 

Képzeletbeli családtagok 
 

A helyszínen az érdeklődők az alkotó fantáziavilágát ábrázoló rajzaiból láthatnak komoly merítést, az elmúlt három évből. A színes ceruzával és filccel készült rajzok között feltűnnek a szerző Luna Fox című regénytrilógiájának illusztrációi is. A tervek szerint a kiállításon a meseregény most megjelenő, harmadik része kapható lesz, Luna Fox: A Sötétség bosszúja címmel, a Könyvműhely Kiadó gondozásában. A tárlatot megnyitja Vaszkun Anita pedagógus, Gyöngyi édesanyja. A rendezvényen közreműködnek az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Tagiskola tanárai. A kiállítás 2022. március 31-ig látható, hétköznaponként 9 és 18 óra között. 


– Kilencéves voltam, amikor a regényfolyamom szereplői megjelentek a fejemben, akikre képzeletbeli családtagjaimként tekintek. Először a rajzok készültek el, aztán állt össze a történet. Sokáig spontán fejlesztettem a rajztudásomat, csak ebben a félévben kezdtem el szakkörre járni és számítógépes grafikai programokat is használni – osztotta meg Major Gyöngyi, a Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 7. osztályos tanulója. – Viszont a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár alkotói pályázatán már sikerrel indultam. Miskolc jellegzetes épületeiről készítettem képeslapszerű rajzokat fantasyelemekkel vegyítve. Most eléggé izgulok, hogy saját kiállításom nyílik, hiszen ez még újdonság nekem. A regényillusztrációk leglényegesebb eleme a karakterek érzelmeinek megmutatása, amely mozdulataikban, arckifejezéseikben ábrázolódik ki. Nagyon kedves szereplőm Hope, a Jóisten megtestesítője, aki szárnyas hópárduc alakban mutatkozik meg. Ihletője pici korom egyik első cicarajza. Úgy érzem, hogy a trilógia utolsó kötete sikerült a legjobban, amelyben a hit és a szeretet lendíti tovább a sokszor tanácstalan szereplőket. 
 

(A borítóképen: Major Gyöngyi, rajzaival)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában