A legszebb magyar szerelmes versek szerintünk - nemcsak Valentin-napra!

Horváth Imre szerint Németh Tibor: Mindennél több legyél...

Öltözz fel nekem, hegycsúcsok fényébe,

az érintetlenség hamvas fehérjébe,

  hogy szerethesselek,

    s amikor véget ér, öltözz feketébe.

Öltözz fel nekem, friss füvek selymébe,

életágaimon sarjadó levélbe,

  hogy szerethesselek,

    s amikor véget ér, öltözz feketébe.

Öltözz fel nekem, a felhőtlen égnek,

ritka tengerszemek illanó vízének,

  hogy szerethesselek,

    s amikor véget ér, öltözz feketébe.

Öltözz fel nekem, a csend aranyába,

hulló borzongások sápadt avarába,

  hogy szerethesselek,

    s amikor véget ér, öltözz feketébe.

Öltözz fel nekem, tested melegébe,

vágyaimnak titkos asszonyszerepébe,

  hogy szerethesselek,

    s ha tudod mennyit ér, öltözz fel fehérbe.

Szaniszló Bálint szerint Kányádi Sándor: Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,

ha te hozzám nem hajolnál,

te sem volnál, ha nem volnék,

ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te:

só vagy az én kenyeremben,

mosoly vagy a bajszomon,

könny vagyok a két szemedben.

Köt a vére, köt a vérem:

szeretőm vagy és testvérem.

köt a vérem, köt a véred:

szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,

viharom, ki szerteszaggatsz,

szelőd vagyok, ki simogat,

viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,

én sem volnék, ha nem volnál.

Vagyunk ketten két szép nyárfa,

s búvunk egymás árnyékába.

Bónusné Nánási Regina szerint Karinthy Frigyes: Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,

Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek

Mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded,

Mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Bő könnyeim, a könnyü bért,

Mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent - íme, lásd,

Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál,

Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,

Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,

Ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,

Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e -

Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,

De jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész

Szabály és példa kárbavész -

Jobb lett volna meg sem születni

Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Ujlaki Attila szerint Radnóti Miklós: Tétova Óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,

mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,

óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

És holnap az egészet ujra kezdem,

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem,

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -

mit mondjak még? a tárgyak összenéznek

s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab

az asztalon és csöppje hull a méznek

s mint színarany golyó ragyog a teritőn,

s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,

hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,

elszáll, majd visszatér a homlokodra,

álmos szemed búcsúzva még felémint,

hajad kibomlik, szétterül lobogva,

s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,

de benned alszom én is, nem vagy más világ,

S idáig hallom én, hogy változik a sok

rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

Petri Nóra szerint Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel

ülök a fényben,

rózsafa ugrik

át a sövényen,

ugrik a fény is,

gyűlik a felleg,

surran a villám,

s már feleselget

fenn a magasban

dörgedelem

vad dörgedelemmel,

kékje lehervad

lenn a tavaknak,

s tükre megárad,

jöjj be a házba,

vesd le ruhádat,

már esik is kint,

vesd le az inged,

mossa az eső

össze szívünket.

Bujdos Tibor szerint Shakespeare: 75. szonett (Az vagy nekem...) - Szabó Lőrinc fordítása

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

Major Melinda szerint Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Pap Gyula szerint Irlanda Kristóf: Tömegvonzás

Földre zuhannak körülötted a tárgyak.

Más gravitációs erők működnek az aurádban.

Környezetedben erősebb a tömegvonzás.

Azt mondtad, ez az oka, hogy beléd estem.

Nevettél, közben lelöktél egy poharat,

szilánkjaira tört a földön, örült, hogy

kezeid által semmisülhetett meg.

Mint üveg az áttetszést, én is

hasonlóképp őrizlek téged.

Szilánkjainkat összeillesztette egy

ismeretlen mozdulatsor.

Nyugalmi állapotként csapódik le

keringésed.

Kitölthető részeket adunk egymásnak

magunkból.

Ez a kitöltés, amit a csörömpölő üvegcsék

úgy neveznek: élet.

Detzky Anna szerint Pilinszky János: Átváltozás

 

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.

Csúf, de te gyönyörűnek találtál.

Végig hallgattad mindig, amit mondtam.

Halandóból így lettem halhatatlan.