Szülőakadémia

2022.02.16. 19:00

A kommunikációt erősítenék a családokban

Folytatódik a Bükk 900 Természetbarát Egyesület szervezésében a problémafelvető Szülőakadémia elnevezésű előadás-sorozat.

Apagyi Beáta

Forrás: Olvasónktól

– A Bükk 900 Természetbarát Egyesületet a túrázni szerető családok közösségének tudnám nevezni. Minket a természet szeretete köt össze, többségünk nagycsaládos. Ahogy cseperedtek a gyerekeink, sorra merültek fel a nevelésükkel kapcsolatos kérdések, aggályok, ezekben próbáltunk segíteni egymásnak – mesélt a kezdetekről Hatvaniné Vályi Nagy Ágnes, az egyesület tagja, kapcsolattartója. – Később a csemeték egyre többet kezdtek el lógni a telefonon, az internetes világ beszippantotta őket, ami a legtöbb családban komoly fennakadást jelentett. Így merült fel az ötlet, hogy csináljunk egy olyan programot, ami segítséget nyújt a szülőknek megtalálni a módot arra, hogy hogyan kezeljék a gyerekek digitális szokásait. Ennek a gondolatnak köszönhetően jött létre az első ilyen programunk 2014-ben „Kamasz iránytű a digitális világhoz” címmel. Két iskola szolgált helyszínéül a féléves előadás-sorozatnak, ahová meghívtuk többek között Tari Annamária pszichoanalitikust, akinek szakterülete a digitális világ és az alfa-, Z generáció. A könyvét már akkor is ismertük, az előadásnak is nagy sikere volt. Ezt követően egyesületi szinten elhatároztuk, hogy folytatni fogjuk a munkát. Ehhez forrásokat, partnereket kerestünk, a Földes Ferenc Gimnázium három évig nyújtott otthont a Szülőakadémia előadásoknak, ahol országosan elismert szakemberek jöttek el meghívásunkra. Az idei évben öt oktatási intézmény összefogásának segítségével visszük tovább a kezdeményezést. A Földes Ferenc Gimnázium, a Miskolc Szakképzési Centrum, a Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola, a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum és a Jókai Mór Református Általános Iskola lát vendégül majd egy-egy előadót. 

 

Pozitív visszajelzések 

 

 

– A szülői visszajelzések nagyon pozitívak, jól látható, hogy alakul egy kis közösség az előadásokat rendszeresen látogatókból – hangsúlyozta Hatvaniné Vályi Nagy Ágnes. – Célunk, hogy a problémákat felszínre hozzuk, és elérjük, hogy a családok, családtagok beszélgetést kezdeményezzenek egymással, ennek színterét próbáljuk megvalósítani. 

„Országosan elismert szakemberek jöttek el meghívásunkra” Hatvaniné Vályi Nagy Ágnes

 

A programon bárki részt vehet, azonban egy előzetes regisztráció mindenképp szükséges a termek befogadóképessége miatt. Az időpontokról, az aktuális helyszínről, témákról az www.bukk900.hu oldalon tájékozódhatnak a program iránt érdeklődők. 

 

 

 

(A borítóképen: Pál Feri atya előadása egy korábbi rendezvényen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában