Tavaly az országos döntőbe jutott

2022.01.27. 17:30

Rengeteg élményt szerzett Tóth Vivien a Tündérszépek szépségversenyen

Nem bánta meg, hogy tavaly nevezett a Tündérszépek szépségversenyre. Milliónyi élménnyel gazdagodott.

Hegyi Erika

Forrás: Olvasónktól

Tóth Vivien korábban soha nem járt szépségversenyen, de tavaly ő is jelentkezett a „Tündérszép” lányok közé, és kiderült, hogy nagyon jól tette, hiszen a megyénkbeli lányok közül ő jutott az országos döntőbe. 

 

– Igazából a párom találta meg a felhívást, és ő biztatott, hogy induljak a szépségversenyen. Együtt válogattuk ki a jelentkezéshez a fotókat, végül én nyomtam meg a „küldés” gombot, ami azt jelentette, hogy beneveztem a versenyre. Arra gondoltam, hogy vesztenivalóm nincs. Az előző évben az egyik barátnőm is indult, és csupa jót mesélt a megméretésről. Rengeteg élménnyel gazdagodott, új embereket ismert meg, és tulajdonképpen velem is ez történt. A verseny végén egyáltalán nem bántam meg, hogy bátor voltam, és jelentkeztem. Nagyon örülök, hogy ezen a téren is ki tudtam magam próbálni – fogalmazott Vivien. 

 

Országos döntőben 

 

A verseny menetéről elmondta, hogy a megyei fordulóban három lányt választottak ki, ők vehettek részt a regionális fordulón. Vivien itt is a legszebbek között volt, így az országos döntőbe jutott. Ezt egy felkészítőtábor előzte meg, melyet Siófokon szerveztek. A legizgalmasabbak azonban kétségtelenül a döntő eseményei voltak. Itt először bemutatták a lányokról szóló kisfilmeket. Az első vonulás bikiniben történt, majd következett az estélyi ruhás bemutatkozás, végül az eredményhirdetés. 

Forrás: Olvasónktól

– Megmondom őszintén, hogy először egy kissé csalódottnak éreztem magam, amiért nem voltam ott a dobogósok között, de a mentorom megnézte a pontszámokat, és elmondta, hogy a negyedik lettem. Végül is nem bántam, mert a legjobb barátnőm lett az első, és ennek nagyon örültem. Csak gazdagodtam a versennyel, hiszen mindig is érdekelt a szépségipar, és most belülről láthattam, hogyan zajlik a verseny. Azóta modellmunkákat kaptam, amivel igyekszem élni – tette hozzá Vivien, aki egyébként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója.

 

Jelentkezés

 

Elmúltál 18 éves, de nem vagy még 30? Szívesen képviselnéd megyénket a 2022-es Tündérszépek döntőjében? Akkor jelentkezz versenyünkre saját képekkel, de kérhetsz profi fotózást is. Tízmillió forint összdíjazás, egyéves autóhasználat és modellszerződés, tévés show-műsor, új lehetőségek, országos ismertség, élmények, dicsőség – ez mind-mind a Tündérszépekre vár, nem csoda, hogy már egyre gyűlnek a jelentkezések az első, megyei fordulóra.

 

(A borítóképen: Tóth Vivien tavaly az országos döntőbe jutott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában