Idén az első

2022.01.03. 11:30

Régiségvásárral indult el az év

Nem várt érdeklődés mellett rendezték meg vasárnap a soros régiségvásárt, a tömeg sokakat meglepett.

Bacsó István

Fotó: Ádám János

Miközben a város sűrű ködbe burkolózva ébredt vasárnap reggel, egyre több árus pakolta ki holmiját a sétálóutcában, a Városház tértől a Villanyrendőrig. Hamar megjelentek az első érdeklődők, bámészkodók is, kora délelőttre kifejezetten nagy számban. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez volt 2022 első tömegrendezvénye Miskolcon. Az árusokat és a régiségek között válogató járókelőket kérdeztük a vásárról és arról, mit várnak az új évtől.
 

Visszavárják a békeidőket 
 

„Azt várnám ettől az évtől, hogy nyugalom legyen, kiegyensúlyozott év következzen, ami mindenkinek jó. Nagyon szeretném, ha ez a megosztottság megszűnne az emberek között, a magyar társadalomnak megjönne a józan esze, és mindenki elgondolkodna sok mindenen, amin már régen el kellett volna” – mondta Kiss István. „Én megbecsülést szeretnék, és azt, hogy az életünk visszatérjen oda, ahol a Covid előtt volt” – tette hozzá párja, KissBencze Boglárka. 

 

Roland, aki könyvektől kezdve régi matricákon, CD-ken, szerszámokon át „mindent” árul, semmi különösebb változást nem vár 2022-től, az első vásárról elmondta, hogy sok érdeklődő van, egyelőre kevesebb a vásárló, a végén derül majd ki, hogy jó vásár volt-e számára ez, vagy sem. De optimista, mert bár sokan azt hiszik, hogy a január holt szezon, ez nem így van, ez a hónap mindig jó szokott lenni a régiségárusok szempontjából. 

 

„Sokan eljöttek, de anyagilag egyelőre még nem érte meg. Az, hogy nagy az érdeklődés, önmagában előremutató tény. Egy-két dolgot már elvittek, de hát év eleje van, erre lehet számítani” – értékelte a helyzetet Bártfai József, aki elsősorban military kategóriában utazik, régi kardokat, tőröket, hadifelszereléseket kínál. Szerinte van érdeklődés ezek iránt, főleg a fiatal férfiak korosztályában, ami két okból is biztató: lesznek még vásárlók és néhányan közülük talán majd gyűjtők és árusok is.

 

„Eddig nehezen indul a vásár, ahogy az év is, kicsit ködösen, de legalább sokan eljöttek, sok ismerőssel találkozik az ember, ápoljuk a kapcsolatokat. Többnyire a saját festményeimet árulom, és vannak gyűjtőim is, akik visszatérő vevők” – tudtuk meg Hadházy-Molnár Attila kortárs festőtől, aki ebben az évben leginkább egészséget szeretne magának és családjának, akikkel már átesett egy Covid-fertőzésen. Ez a legfontosabb. 

 

A családjával vásározó Molnár György elmondta, hogy már két éve nem voltak a régiségvásárban, de most kijöttek a gyerekekkel nézelődni. Ők nagyon érdeklődőek, hiszen sosem látott eszközökkel is találkoznak. „Meg akartam nekik mutatni, hogy a mi gyermekkorunkban milyen tárgyak, milyen játékok voltak.” 

 

„Nekem a festett vázák és tányérok tetszettek a legjobban, meg egy régi írógép” – mondta Molnár Fanni, a testvérének, Molnár Máténak pedig a kocsik és a fegyverek voltak a legmenőbbek. 

 

A családfő 2022-től azt várja, hogy legyen vége a járványnak, a bezártságnak. Mindenki be van oltva a családban, reméli, hogy legalább az otthon tanulást megússzák idén. 

 

Találkoztunk három gráciával, akik viccesen megjegyezték, hogy nagyobb vásárt szeretnének, még több árust. Aztán komolyabban hozzátették, hogy már azon is csodálkoztak, hogy egyáltalán vannak árusok az év második napján, ebben a hideg, ködös időben. Ők pihenni, sétálgatni jöttek ki, nem biztos, hogy venni is fognak valamit. „Jólesik az embernek szilveszter után kicsit lötyögni, nézelődni. Lehetne szebb idő, de hát ezt kaptuk” – mondták, és folytatták a lötyögést.

 

(A borítóképen: A legnagyobb sláger az adventi villamos volt az idei első miskolci régiségvásárban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában