Az Év Hangszeres Előadója-jelölés

2022.01.23. 09:30

Miskolci indulás, nemzetközi karrier

A Petőfi Zenei Díj kereteiben Az Év Hangszeres Előadója címre jelölték a miskolci származású gitárost.

Nagy-Hankó Krisztina

Bodor Máté 14 évesen, általános iskolás korában kezdett el gitározni. Nem sokkal ezután a Lévay-gimnázium alagsorában, egy pincehelyiségben gyakorolt barátaival, az első zenekari próbáin. Kezdeti lépéseit Spirkó Károly és Alapi István egyengette, az ő tanítványuk volt. 

 

Első zenekarával, a miskolci Donorral 2006-ban lemezt is készítettek, és még ugyanebben az évben, 17 éves korában első helyezett lett a Miskolci Gitárpárbaj tehetségkutatón. A következő években több zenekarban is megfordult. Először civil foglalkozást akart választani, felvették a Miskolci Egyetemre germanisztika szakra. A német nyelv közel állt hozzá, édesanyja is némettanár. 

 

De aztán úgy döntött, inkább rockzenész lesz. Felvételizett Londonba, egy ottani művészeti egyetemre. 2009- ben egy harmincezer font értékű ösztöndíjat nyert a Yamaha gitárcégtől a londoni Institute of Contemporary Music Performance zeneiskolába. 

 

Angliában többek között az Aeon Zenben és a Chaptersben játszott, utóbbival lemezt is készített. A zenész 2012- ben tért vissza Magyarországra és lett a Wisdom együttes gitárosa, amely épp a svéd Sabaton előzenekaraként indult Európa-turnéra. A zenekar következő albumán már hallható volt Máté játéka, a nagylemez pedig a Mahasz lemezeladási listáján megszerezte az első helyet. 2015- ben a skót Alestorm kereste meg, hogy turnégitárosként csatlakozzon hozzájuk. Mindeközben a Leander Risingból Leander Killsszé átalakult magyar metálegyüttessel is játszott, ám kilépett, miután az Alestorm állandó tagja lett. Az együttes No Grave But the Sea címmel megjelent 2017-es albumán már Máté gitározott. Az Alestormmal bejárta egész Európát, és Amerika-szerte is rengeteg színpadon gitározott már, új lemezüket pedig Thaiföldön vették fel. A rockzenész All But One néven saját, nemzetközi zenekart is alapított, első szólóalbuma 2021-ben jelent meg Oh Wow! címmel.

 

Most is a stúdióban van 

 

Nagyon meglepő számára Az Év Hangszeres Előadója-jelölés, hiszen rockzenészként elég ritka, hogy a mainstream előadókkal egy lapon emlegetnek valakit – mondta Máté. Hozzátette: a Petőfi Tv rendszeresen foglalkozik az új projektjeivel és kiadványaival, úgyhogy biztosan érdekesnek találják, amit csinál, és persze ez nagyon jólesik neki. Önálló előadóként, gitárosként most először jelölték. Más zenekarok tagjaként máskor is volt már Fonogram díj jelölésük, illetve az Alestormot jelölték az év angol zenekarának a Metal Hammer díjátadóján 2018- ban – tudatta a gitáros. Büszkeséggel tölti el a tudat, de ha nem nyer, akkor is minden megy tovább. Most is éppen Angliában stúdiózik egész januárban, ez eléggé leköti a gondolatait. De Máté azt is elárulta az Északnak, hogy anyukája továbbra is Miskolcon él, úgyhogy amikor csak teheti, hazajön hozzá.

 

(A borítóképen: Bodor Máté zenei pályája Miskolcról indult)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában