Verseny

2022.01.01. 11:30

Hajrában az adventi villamos

Ötödik alkalommal hirdette meg egy cseh portál azt a nemzetközi versenyt, amelyben Európa legszebb adventi villamosát keresik.

Bacsó István

Fotó: Ádám János

Az elmúlt négy évben egymás után a miskolci villamos győzött egy cseh portál megmérettetésén, amelyen Európa legszebb adventi villamosát keresték. A miskolci siker nem volt érdemtelen, hiszen mesebeli adventi villamost alkottak a miskolci közlekedési vállalat (MVK Zrt.) szakemberei. Az idei – jubileumi, tizedik – villamossal is versenybe szállt a város.

 

Az idei szavazáson megyeszékhelyünk mellett 24 város versenyez a címért. Körülnéztünk a portálon: a benevezett felhozatal igen vegyes, van, ahol a karácsonyi díszítést elintézték néhány fénysorral és matricával, ám van néhány, ahol legalább annyira komolyan vették a feladatot, mint a miskolci szakemberek, és kívül-belül mesebelivé, ünnepivé tették a saját villamosaikat. Ilyet nevezett például Zürich egy muzeális darabbal, vagy Prága, ahol nyitott, „városnéző” kocsit állítottak be, a horvát Eszék, amely erős vetélytárs lesz, és a svájci Bázel.

 

Nem minden a külső

 

Persze tudjuk, hogy nem minden a szép külső, a kreatív kivitelezés, az eredményt a szavazatok döntik el. Az, hogy, melyik villamosnak van nagyobb rajongótábora.

 

Négyszer nyert eddig zsinór­ban a miskolci villamos, hogy most hogyan szerepel, csak az eredményhirdetéskor dől el. A cseh szervezők ugyanis alakítottak a szabályokon: a szavazáshoz meg kell adni egy e-mail-címet, hogy kiküszöböljék a többszöri voksolást, és a verseny pillanatnyi állása sem látható. Még lehet szavazni, húzzuk be a győzelmet ötödször is! Szavazni ezen a honlapon lehet.

 

Az oldal alján a nekünk tetsző villamost kell bejelölni, ezután meg kell adni az e-mail-­címünket, valamint, hogy feliratkozunk-e az oldal hírlevelére (ano = igen, ne = nem). Végül a „Hlasujte” (Küldés) gombra kattintva szavazhatunk.

 

Aki szeretné, újra megnézheti a miskolci adventi villamost: a vasárnapi régiségvásáron kiállítja az MVK Zrt. a Városház téri villamosmegállóban.

 

(A borítóképen: Esti fényekben a miskolci adventi villamos)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában