Életút

2022.01.15. 14:00

Geró Gábor labdarúgó-játékvezető élete kész regény

Negyvenöt esztendővel ezelőtt tett sikeres vizsgát Geró Gábor labdarúgó-játékvezető.

KT

A hetvenkét éves sportember – szavait idézve – élete kész regény. A legidősebb aktív tagja a Magyar Labdarúgó-szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága Játékvezetői Bizottságának, közben három évtizedig elnökként irányította a Miskolc városi testületet.

 

Ameddig szükség van rá 

 

– Kispályán máig működöm – mondta az Észak szerkesztőségében, majd hozzátette: – Ahová hívnak, megyek, és addig csinálom, ameddig szükség van rám. Azt természetesen nem tudom, hogy hányszor álltam a pályák közepén, de bizonyára pár ezerszer.

 

 Amikor emlékezetes sztorijainak felidézésére kértük, így válaszolt: 

 

– Egyszer megvertek Alsóvadászon, ennek már három és fél évtizede, aztán olyan is előfordult velem, hogy Sátoraljaújhelyről a rendőrök hoztak ki. Menekülnöm mellesleg egyszer sem kellett, egyébként sem arról voltam híres, hogy a meccseimen sokat futottam. A kocsijaimat szerencsére soha nem törték össze, pedig volt vagy nyolc autóm. Ami a szakmai munkámat illeti: az egyik borsodnádasdi találkozómon három büntetőt ítéltem, és mindhármat a hazaiak ellen, ekkor természetesen kaptam hideget és meleget egyaránt. Az sem akármilyen történet, hogy jó régen jegyet vettem a saját, az általam dirigált kilencven percemre, halkan jegyzem meg: hallott már valaki ilyet? 

 

Arra a kérdésre, hogy mérkőzéseire hány órával vonul ki, ezt felelte: 

 

– Mindig kettővel, és mindkettő működik, egyik sem dísznek van nálam, szóval a „vekkereket” nem alibiből csatolom fel.

 

(A borítóképen: Geró Gábor évtizedek óta fújja a sípot)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában