Kiskert

2022.01.09. 19:00

Akad feladat, mielőtt újraéledne a természet

Bár januárban még nyugalmi állapotban van a legtöbb növény, lassan felkészülhetünk a tavaszi időszakra.

ÉM

Fotó: Shutterstock

Megkezdhetjük a tervezgetést, ami a számunkra megfelelő művelési módot illeti, vagy utánanézhetünk, és papírra vethetjük a hasznos társításokat, továbbá tanulmányozhatjuk az összeférhetetlen növényeket, esetleg összeírhatjuk, milyen kerti eszközökre lesz szükségünk az idei évben. Emellett felkészülhetünk a palántanevelésre is, elkezdhetjük gyűjteni az ahhoz szükséges palántanevelő edényeket. Erre a célra többek között teljes mértékben megfelelnek a tejfölösvagy joghurtospoharak is. 

 

A kanapén túl, a kertben, például a napfényes téli időben lemeszelhetjük a gyümölcsfák törzseit. A fehér szín visszaveri a napfényt, így meggátolja ezzel a növény felmelegedését, a rajta keletkező fagykárokat, repedéseket. Fagymentes időben elvégezhetjük a kéregkaparást is. Ekkor átnézve a fa törzseit és ágait a berepedezett, elszáradt részeket eltávolíthatjuk, viszont vigyázzunk, nehogy sebet ejtsünk a törzsön. 

 

A vízkeresztkor feleslegessé vált karácsonyfát felapríthatjuk és mulcsként használhatjuk. A fanyesedéket szórjuk a fagyérzékeny növények köré. A tűleveleket sáros részeken oszlassuk el, kihasználva így vízmegtartó és talajmelegítő hatásukat. Enyhébb, naposabb időben öntözzük meg az örökzöldeket, amelyek ilyenkor is párologtatnak, száradnak. Ivartalan szaporítás esetén januárban még szedhetünk fásdugványokat, amiknek segítségével a növény vegetatív részeiből nevelünk új növényt.

 

(A borítóképen: Sokan használják a fa védelméhez a meszelést)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában