Rácz István nélkülözhetetlen alakja a népkerti jégcsarnokoknak

A borsodi megyeszékhely különböző névre hallgató sportcsarnokának és intézményeinek Rácz István a legrégebbi dolgozója.

A nagy család tagja

– Öreg bútordarab vagyok a Városi Szabadidőközpontban – kezdte, majd hozzátette: – 1978-ban nyitották meg a szabadtéri műjégpályát, és az ünnepélyes pillanat már itt talált engem, most pedig azzal dicsekedhetek, hogy a negyvennegyedik szezonomat kezdtem el. Az első gépem a Destarol névre hallgató, gázolajjal működő jégfelújító gép volt, majd amikor 2006-ban felépült a jégcsarnok, átkerültem az Olympiára, ezt a kanadai masinát gáz hajtja.

Arra a kérdésre, hogy a lassan négy és fél évtizede alatt hány kilométert tett meg a küzdőtéren és hányszor készített jeget, így felelt:

– Ezt még az égiek sem tudják, nemhogy én. Némi támpontot ad az esetleges számoláshoz, hogy napjainkban átlagosan tizenhárom-tizenötször, a hokimeccsek idején pedig úgy tizenhétszer „gyógyítom” a jeget. Annak idején persze a szabadtéren kevesebbet kellett köröznöm, ennek ellenére sem tudok számokkal szolgálni, és már kissé bánom, hogy soha nem vezettem statisztikát.

Rácz István elmondta, hogy tevékenységét mellesleg nem jégfelújítóként kezdte, hanem a hűtőgépházban felelt azért, hogy megfagyjon a víz, ez volt az a bizonyos, már megboldogult ammóniás korszak.

– Manapság az egyik napon a jégcsarnokban, azaz bent vagyok, a másikon kint kezelem a kis testvért, vagy ahogyan sokan hívják, a kettes, félig zárt, félig nyitott csarnok jegét – folytatta a gépkezelő. – Mindig megnyugvással és boldogsággal tölt el, ha olyan minőségű „talajt” csinálok, amellyel a nagyközönség és a sportolók is elégedettek. Amúgy pedig engem a komplexumban mindenki a barátjának tart, és én is így tekintek mindenkire: részese vagyok a sportemberek alkotta népes családnak, és igazán nagyszerűen érzem magam ebben a közegben.

A műszaki személyzet oszlopos tagjától megtudakoltuk még: előfordult-e vele, hogy nagy igyekezetében a palánknak vezette gépét, s erre nevetve válaszolta:

– A kezdet kezdetén igen, hiszen akkor még rutintalan voltam. Amikor kiütöttem néhány elemet, hamar orvosoltuk a bajt, éspedig úgy, hogy beépítettünk néhány szál deszkát, és minden ment tovább a maga útján. Ma már ilyen veszély, gondolok a házi balesetre, nem fenyeget, hiszen a mondást idézve: gyakorlat teszi a mestert.

(A borítóképen: Rácz István nélkülözhetetlen alakja a népkerti jégcsarnokoknak)