„Legyen hitük, és legyenek álmaik, hogy azokat megvalósítsák!”

Solymosi Árpádot, a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettesét a szülei arra nevelték, hogy ne tűrje az igazságtalanságot, és higgyen a társadalmi egyenlőségben. Ezért szentelte életét a hátrányos helyzetű gyerekek nevelésének, oktatásuk segítésének, méghozzá a zenetanításon keresztül. Tanítványainak is ezt kívánja karácsonyra: legyen hitük, és legyenek álmaik, hogy azokat megvalósítsák! Hiszen ő is ezt teszi.

Amikor először hallott a Szimfónia programról, mi fogta meg benne? 

A Szimfónia program elindulására, vagy ehhez hasonló programra, öt évet vártam. Amikor 2009-ben megismertem a Venezuelából származó El Sistema filozófiát, rögtön tudtam, hogy ennek a hazai elindulása intézményi keretet adhat annak, amit én szeretnék csinálni: hátrányos helyzetű gyerekekhez való odafordulás a zeneoktatáson keresztül. Félig zenei, félig szociális program, amivel olyan társadalmi csoporthoz juthatunk el, amelynek tagjai nagy valószínűséggel soha nem léptek volna be egyik állami zeneiskola kapuján sem. Amikor lehetőség adódott, rögtön csatlakoztam a tanárok soraiba, mert hiszek ebben a programban.

Hogyan történt a magyarországi, majd a megyénkbeli bevezetése? 

Az említett El Sistema filozófia alapján működő programot hazánkban a Symphonia Alapítvány indította el 2014- ben egy uniós pályázat keretében. A pályázat egy évig tartott. Mivel több száz gyerek csatlakozott már az első évben, a folytatás nem volt kérdéses. 2015. szeptember 1-jén a program lebonyolítására indult el a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola, mely az alapítvány fenntartásában működik. Országos szinten megyénkben tanul a legtöbb gyerek a Symphonia keretén belül, itt kezdetektől működik a program, mivel az induláskor Borsod-Abaúj-Zemplénre és Baranya megyére fókuszált a fenntartó. Aztán az évek alatt sok iskola, társadalmi szervezet keresett meg bennünket országszerte, mert szerették volna, ha náluk is elindulunk. Megyénkben ma több mint 1200 növendékünk van kilenc településen, 13 helyszínen.

Mi vonzotta önt a hátrányos helyzetű gyermekekhez? 

Szerintem ezt otthonról hoztam. A szüleim olyan emberek, akik hisznek a társadalmi egyenlőségben, és nem tűrik az igazságtalanságot. Engem is erre neveltek. Anyukám mai napig végez karitatív munkát, részben a mi növendékeink családjainak gyűjt játékot, cipőt, meleg ruhát, apukámtól pedig még iskolaigazgatóként láttam, hogyan fordított kiemelt figyelmet a hátrányos helyzetű roma gyerekekre, szüleikre, családjukra. Amikor egyetemre jelentkeztem trombitás srácként, már akkor is megvolt bennem valamiféle törekvés a segítésre, érdekeltek a társadalomtudományok. Felsőoktatási jelentkezéskor, igaz, utolsó helyen, de szociológiára is beadtam a jelentkezésemet. Fel is vettek, de a hangszeres tanári pályát választottam. Amikor 2007-ben elkezdtem Szendrő környékén roma gyerekeket tanítani, már tudtam, ez valami más hivatás, mint egy hagyományos zeneiskolában művésztanárként dolgozni. Emellett hatalmas kaland is. A legtöbb magamfajta fiatal értelmiséginek eszébe sem jut cigánytelepekre járni. Én oda szeretnék vinni valamit. Valamit magamból, a neveltetésemből, a többségi társadalomból. Tudást, nyitottságot, szeretetet és hitet. Hitet, hogy van kiút. Mindig szeretettel és tisztelettel fogadnak a családok Lyukóvölgyben, amit innen is nagyon köszönök nekik. A gyerekektől vagy volt növendékektől, akik már felnőttek, pedig rengeteget kapok vissza. Sok szeretetet és megerősítést, hogy van értelme a munkámnak.

Mi a módszertana a Szimfónia programnak? 

Ezt nehéz röviden összefoglalni. Azt szoktuk mondani, hogy Kodály szellemi örökségét őrizzük. Ha ő ma élne, valószínűleg nemcsak a kórusmozgalmakon keresztül dolgozna, hanem zenekari mozgalmakon keresztül is. Ő azt vallotta, hogy mindenkihez el kell juttatni a közös zenélés élményét, éljen ő az ország bármelyik szegletében. Mi a Szimfóniával ezt az utat nyitottuk meg leszakadt társadalmi rétegek előtt. Fontos a mindennapi gyakorlás, amivel produkció állítható elő, ami sikerélményt és motivációt ad. Ez mind a közösséget és a társadalmat gyarapítja, a gyerekek személyiségét pedig fejleszti. Az e mellé állított szociális munka és El Sistema filozófia pedig bővíti a lehetőségeket. A tanár a filozófia szerint mindentudó, legalábbis ezt a képet mutatja. Ezt a modellt C.A.T.S. modellnek nevezzük. Eszerint a pedagógusunk polgár, művész, tanár és tudós. Ugyanakkor szociális munkás, szociálpedagógus is, aki a gyereket a mindennapokban segíti. Legyen az személyes probléma vagy hangszeres munka a közösségi együtt zenéléskor.

Miért működik jól a csoportos zenetanulás? 

Pontosítanék. A zenetanulás nálunk nem csoportos, hanem csoportközpontú. A célja az, hogy mással együtt zenélhessünk. Való igaz, nálunk a közös zenélés élményét már néhány megtanult hang után megkapja a gyermek, aki egyéni órán vesz részt, de ott jelen van egy vagy több társtanuló is. Jellemzően ők jó barátok, így ha valamit megtanulnak egyénileg, rögtön összejátszhatják. Így igazán könnyű a gyerekeket zenekarba integrálni. Ennek is köszönhető, hogy a megyében elkezdtünk zenekarokat alapítani a működési helyszíneinken. Az utóbbi évtizedekben példátlan, hogy annyi fúvószenekart alapítson egy szervezet, mint amennyit mi alapítottunk. Ez a csoportközpontú oktatásnak köszönhető.

Tudom, hogy nagyon sok fellépésük van. Ezeknek mi a pedagógiai szerepük? 

A fellépések adnak sikerélményt és motivációt a további mindennapos munkához a gyerekeknek, a szülők és tanárok pedig büszkék lehetnek a gyerekeikre. Emellett maga a fellépés is integráló hatású két oldalról is. Egyrészt a gyerekek sokszor nem a megszokott környezetükben lépnek fel, hanem exkluzív helyszínekre visszük őket, például legutóbb a Művészetek Palotájába, de említhetném a Parlamentet vagy a lillafüredi Palotaszállót is. Itt a gyerekeknek igazán jól kell viselkedniük, de ezzel egyáltalán nincs probléma. Az ilyen helyszíneken egy másik világgal ismerkedhetnek meg, amit ők nem igazán látnak a saját szociokulturális közegükből. Ugyanez igaz a nézőkre. Igyekszünk a gyerekeket reprezentatív környezetben is felléptetni, többször elit közönség előtt. Rengeteg falat bontottunk már le azzal a többségi társadalomban, hogy megtapasztalták a nézők, milyen szépen muzsikálnak vagy példamutatóan viselkednek azok a roma gyerekek, akik például Lyukóból érkeztek. Mert ők is képesek rá! 

Önök a gyermekek családjával is folyamatosan tartják a kapcsolatot. Miért fontos ez? 

Elsősorban a bizalom miatt. Kívülálló embert nehezen fogadnak be a telepen élők. Itt a tanár-gyerek közötti személyes kapcsolaton van a hangsúly. Amint a család az otthonában látja azt, hogy gyermeke milyen viszonyba került a tanárral, kölcsönösen szeretik egymást, a tanár a gyermekért és vele együtt dolgozik, minden tabu megdől. A bizalom és a szeretet. E kettőn múlik minden. Ezt tudják és érzik a gyerekek és rajtuk keresztül a szüleik is.

Milyen körülményekkel találkoznak családlátogatáskor? 

Először is, mindenhol szeretettel fogadnak bennünket. Ellenségeskedéssel még nem igazán találkoztunk. A kérdésre konkrétan válaszolva, szegénységgel. Az emberek nagy többsége soha nem menne be ilyen házakba. Ez persze érthető. Ha valaki például a lyukói főúton csak elmegy és jobbra-balra néz, nem szívesen menne be ilyen otthonokba. Pedig ott is emberek élnek. Fő az ebéd, a ruhák kiteregetve, megy a televízió. A legtöbb helyen érezni a szeretetet a családtagok között és azt, hogy a szülők szeretnék, ha gyermeküknek jobb sorsa lenne. Mindenki toldozgatja-foldozgatja a házát, lehetősége szerint. A legtöbb helyen fával tüzelnek és nincs víz, a kútról hordják azt nagy kannákban. Sokszor meglepő, hogy a gyerekek ennek ellenére milyen tiszták. Pedig fürdőszoba szinte sehol nincs. A házak hőszigetelése borzasztóan rossz. Sok család az én belvárosi lakásom rezsijének a többszörösét költi el csak fára. Nagyon kicsi az élettér, sokszor 8-10 fő lakik egy vagy két szobában 30- 40 négyzetméteren. Szinte minden családnál többen alszanak egy ágyban. Amikor táborozni megyünk, a gyerekek sokszor összebújnak egy ágyba, mert megszokták azt, hogy más testének a melegével alszanak el. A Vasgyárban jobb a helyzet. Szerintem addig nehéz előrelépni, amíg ekkora a lakhatási szegénység. Talán karácsony közeledtével azt üzenném a társadalom többségének, hogy ne elégedetlenkedjen sokat, szeresse és becsülje meg azt, ami neki van. Boldogabb lesz az élete!

Sokszor adományokkal érkeznek a családokhoz. Mekkora szükség van erre, és ki ajánlja fel az adományokat? 

A ruhaadományokat általában magánemberek ajánlják fel, így télen a cipő és a kabát nagyon kelendő, de egész évben tudunk ruhákkal segíteni. Az adományok tekintetében szeretném itt elmondani, hogy az utóbbi években nagyon sok jó ember állt mellénk. Nem szeretnék itt egyesével mindenkit felsorolni, de ez irtózatosan sok erőt ad nekünk. Anyagi támogatással, mikuláscsomagokkal, karácsonyi cipősdoboz-akciókkal, hangszervásárlással segítenek minket. Vagy akár élménnyel is. Már kétszer voltunk meghívottak például az Ördögkatlan Fesztiválon. A szervezők célja kifejezetten az volt, hogy élményekhez jussanak tanítványaink. Az Észak is írt róla, hogy egy üzletember Lada Niva terepjárót vett nekünk, hogy könnyebben érhessük el a családokat. 2021-ben egy nagy céggel bővült a támogatóink köre. Velük, reményeink szerint, hosszú távú együttműködést tudunk kialakítani. A cég egybusznyi gyereknek biztosít decemberben egész napos szórakozási lehetőséget Budapesten. Tavasszal pedig újabb programokkal támogat bennünket. Szóval sok jó ember van körülöttünk, akik hatalmas segítséget nyújtanak, és belőlük tudunk mi is erőt meríteni. Köszönjük!

Már látszik a program eredménye? 

Erre a kérdésre azt a választ szoktam adni, hogy sokszor az az eredmény, ami nem történt meg. Persze, látszik. Egy ilyen programnál hét év kevés arra, hogy bármilyen átütő eredményről beszéljünk. Rengeteg zenekart alapítottunk, országszerte 1800 gyerekünk van. Nyertünk versenyeket, táborozunk, kirándulunk, számtalan fellépés van – már, ha nincs járvány… –, eldugott borsodi falvakban lévő cigánytelepeken is hangszert adunk a gyerekek kezébe. Sok kellemes fiatalembert faragtunk, de soha nem dőlhetünk hátra. Amire én nagyon büszke vagyok, hogy sok fiatal tanár jön hozzánk dolgozni. Egyesek azzal a céllal mentek egyetemre, hogy szimfóniás tanárok legyenek. Szenzációs tanári csapatunk van az iskolában, én erre nagyon büszke vagyok!

Több elismerést kapott a munkájáért, melyek ezek? 

Sok elismerést kapok a mindennapokban az emberektől, támogatóinktól, társadalmi szervezetektől és a gyerekektől is. Nekem ez már elég. Sokan tisztelnek és szeretnek, ami minden díjnál többet ér. Néhány hete Virág Csaba barátommal, kollégámmal együtt vettük át a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának művészetpedagógiai díját, ami rendkívül megtisztelő számunkra. Többször jelöltek például Az Észak Hétköznapi Hősei szavazáson is. Egy éve vagyunk meghívott tagjai szintén Csabával együtt a Nissan Jóakarat Társaságának, ahol rajtunk kívül mindenki sztár vagy celeb. Itt nagy megbecsülést kapunk. A legnagyobb boldogságom, hogy nagyon jó csapattal, barátokkal dolgozhatok együtt a srácokért!

Miért teszi? Nem kérdezik mások, hogy miért nem tanít inkább egy elit zeneiskolában? 

Sokan kérdezik. A zeneiskolának óriási haszna van a társadalom szempontjából, hiszen személyiséget fejleszt, kultúrát örökít. Mi ennél többet teszünk. Ez benne a kihívás.

Mit kívánt a tanítványainak karácsonyra? 

Azt, hogy legyen hitük, és legyenek álmaik, hogy azokat megvalósítsák! Én is ezt teszem.

(A borítóképen: Solymosi Árpád - A bizalom és a szeretet, e kettőn múlik minden. Ezt tudják és érzik a gyerekek és rajtuk keresztül a szüleik is)