Glühwein, Mikulás vagy műhó: karácsony a nagyvilágban

Be kell vallanom, azt szeretem a legjobban, amikor anyukám bejglijét falatozom (a mákosat és a diósat is imádom), és közben hallgatja a család a Stille Nacht dallamait. Ám december vége felé bizony sokszor jártam Magyarország és a világ útjait. 

A Fejér megyei Nagykarácsony településen – ha épp nincs koronavírus miatt zárva – még Mikulásház is működik. Hiszen ha a finnek csinálhattak Rovaniemiben Mikulásfalvát étteremmel, postahivatallal, akkor miért ne lehetne otthona a magyar Mikulásnak Nagykarácsonyban? A dolog sokáig működött, amihez az is hozzájárult, hogy a posta lebélyegezte az ide küldött lapokat. Egyébként van nekünk bőven saját karácsonyi szokásunk, a szaloncukortól anyám hókiflijéig.

A berlini lángos és a cseh kürtőskalács 

 

Berlinben még a koronavírus előtti időkben a legnagyobb fesztivált az Alexanderstrassén rendezték, óriáskerékkel és ringlispíllel. Ami fura volt nekem, hogy árultak lángost, de nem csak egyszerű tejfölöst vagy sajtost lehetett kapni. Volt almás lángos, cukros lángos, tejszínhabos lángos, fokhagymás lángos, sonkás lángos, pudingos lángos, hagymás lángos, és ehettünk lángost lekvárral, almaszósszal vagy ketchuppal. Akkora választék volt, mint csokiból lehet Gombóc Artúr kedvenc boltjában. Persze a finom kolbász és a hagymás gomba tartozik itt igazán hozzá az adventi várakozás előtti falatozásokhoz. Utána jöhet a fánk vagy a gesztenye, amit teával vagy forralt borral öblíthetünk le. 

Érdekes, hogy errefelé nem láttam kürtőskalácsot, annál többet Csehországban. Persze vadul bizonygattam az egyik helyen, hogy ez magyar találmány, az árus szerint – már hallotta egy másik turistától – szerb. S akkor még nem is járt arra román turista. Mindenesetre a csehek szeretik, akárcsak a betlehemek készítését. Ez utóbbit olyan profin csinálják, hogy van egy remek múzeum is, ahol kiállították a legszebb betlehemeket.

Cápa karácsonyra 

 

Egyiptomban élnek a kopt keresztények. Mégsem miattuk, hanem a turisták kedvéért láthattunk műfenyőket és betlehemet Sarm-es-Sejk szállodáiban. Rémesen gicscses volt a hotelek mikulásos, rénszarvasos, csillagos, műfenyős díszítése. Ráadásul úgy tűnt, mintha versengenének egymással a szállodások karácsonyi díszeit készítők. Mindenesetre a melegben furának tűnt az amerikai karácsonyi dalokat hallgatni a recepció melletti bárban. A tanulmányutat egyébként azért szervezték, mert korábban több német turistát cápa támadott meg. Összehívtak egy sereg újságírót, hogy megmutassák, sikerült levadászni a ragadozót. Nekem A cápa című film jutott az eszembe, ahol szintén kifogtak egy veszedelmes halat, aztán azt mondták, ez volt. De itt tényleg abbamaradtak a cápatámadások karácsonyra.

Hongkongi műhó 

 

A szállodákban műfenyők, az üzletekben vásárlók serege, s persze dugig minden áruval. Hongkongban mindenből plázát csináltak. Pláza volt a kikötő, pláza volt a híres kilátó, gyakorlatilag szinte minden. Ráadásul csináltak egy fura felüljárórendszert, gyalog sétálhattunk bevásárlóközpontból bevásárlóközpontba. Hongkongban van a világ legnagyobb mozgólépcsőrendszere. A helyi elit negyedéből (nagyjából a budapesti Rózsadombnak felel meg) reggel elindul lefelé a lépcső, majd déltől már csak felfelé visz. Nem kell parkoló meg autó sem. Profi. Egyébként turistának sok értelme nincs felmenni, mert a házakból nincs jó kilátás, kipróbáltam. Érdekes volt látni, hogy néhány ablakban ott csillognak a karácsonyi díszek. 

A Hongkonghoz tartozó Lantau sziget vidámparkjában pedig óránként karácsonyi felvonulást is tartottak. Nagyjából húsz-huszonkét fok lehetett. Az illúzió kedvéért egy furcsa szerkezetből műhót szórtak ránk, miközben a Disney karácsonyi slágereire táncoltak a jelmezes figurák.

New York, New York 

 

A karácsony előtti New York tényleg olyan, mint ahogy a filmekben látjuk. Egymást érik a sárga taxik, hihetetlenül sok ember járja az utcákat, mindenütt vakító fényreklámok, a kirakatok pedig tanítanivalóan izgalmasak. Hosszú percekig csak nézegettem a forgó, pörgő figurákat az egyik boltnál, annyira látványosak voltak. Az Ötödik sugárúton pedig az egyik ház falára kivetített történetekkel szórakoztatták az embereket. A Rockefeller Centernél pedig jégpálya van, előtte a világ leghíresebb fenyőjével. Az otthoni karácsonyi szokások változatosak (ha vannak), hiszen rengeteg helyről érkeztek ide, s mindenki hozta a saját szokásait. Annyi azért a keresztény kultúrkörben is elterjedt errefelé, hogy Jézus születését ünnepeljük, de Télapó hozza az ajándékokat, méghozzá a kéményen keresztül. Bár amikor ezt otthon elmeséltem, édesanyám csak csóválta a fejét, miközben a bejgli tésztáját dagasztotta.

Svájci anziksz 

 

Gyerekkoromban szólásként hallottam először azt a kifejezést, hogy „vegye meg neked a svájci nagybácsikád”. Először nem értettem. Miért kellene vennie bármit? Nekem ugyanis tényleg volt egy svájci nagybácsikám. Öcsi bácsinak hívtuk, merthogy a kisebbik fia volt nagyanyámnak. Chur elbűvölő városában lakott. Mesebeli belváros, romantikus református kistemplomok, a Calanda hegy, tövében a csörgedező folyóval. Mesebeli vidék ez, nekem mégis a karácsonyi kirakatok tetszettek a legjobban. Álomszerűnek tűnt, ahogy a finom csokoládé folydogált az egyikben, a másikban meg Piko vasút száguldozott az állomások között. Nem is értettem, hogy lehet ennyi csodát a kirakatba tenni. Az egyik boltban hegyekbe rakták a táblás svájci csokit, és ember nagyságú piramist építettek belőle. Szebbnek tűnt, mint az egyiptomiak, bár ekkor azokat még csak magazinokban láttam, meg a törikönyvben. Nagybátyám sokszor hazajött karácsonykor. Szeretett főzni, meg jótanácsokat adni, még a fondü készítését is elmagyarázta egyszer. Merthogy a svájciak karácsonyra is gyakran készítenek ilyet. Ez lényegében olvasztott sajt, amelyet egy speciális nagy edényben készítenek egy minitűzhely felett. Végül úgy eszik meg, hogy hosszú szárú villával péksüteményt mártanak az edénybe, s a sűrű sajt rátapad a kenyérkére.

„Kötelező” a Glühwein és a Wiener Schnitzel 

 

Ausztriába gyakran kijártunk karácsony környékén. Persze csak a rendszerváltás után, előtte öt-, majd háromévente lehetett nyugatra menni. Ekkor én már Budapesten laktam, de az ünnepekre mindig hazajöttem. Anyukám barátnőjének a testvére Kismartonban (Eisenstadt) lakott, gyakran mi vittük ki hozzá a nővérét. Az osztrák karácsonyi díszek mindig nagyon tetszettek. Meg az is, hogy nyugodt volt minden, tiszta, csendes és rendezett. Töklevest ettünk, utána meg libát vagy halat. Édességnek mindig a gyümölcskenyérre hajazó finomság volt. Ami meg kötelező a felnőtteknek, az a Glühwein, a forralt bor. Később Bécsbe jártunk ki a feleségemmel, a vírus előtt minden évben, karácsony előtt. A Rathaus, vagyis a városháza előtt volt a leghíresebb vásár, hatalmas fenyőfával, jégpályával, színvonalas boltokkal. A fabódék mellett angyalként is lefotózhattuk kedvesünket. A másik népszerű hely a régi bécsi vásár volt, a Hofburg mellett. Igazán bevásárolni nehéz volt, mert formatervezett, drága díszekből lehetett a legtöbbet kapni, s az ilyeneket az asszony egyszerűen felhordja a padlásra. A Stephanskirche, vagyis a Szent István-székesegyház mellett, a híres bevásárlóutca, a Kärtnerstrasse végén is bódék sorakoztak. A maroni, vagyis a gesztenye mindig jobb volt, mint nálunk. Egyszerűen kevés volt a hibás, rossz ízű. Soha nem értettem, miért, de nálunk a tízből általában négy nem annyira jó, itt egy. S ezt úgy mondom, mint tapasztalt sültgesztenye-rajongó. A templomtól nem messze van a régi Figlmüller. Ez a leghíresebb bécsi szeletet kínáló étterem. Más fogást szinte senki nem eszik. Nagyüzemben készítik a tányérról lelógó Wiener Schnitzelt. Mámorítóan finom. Ide csak foglalással érdemes bejönni, mert kevés enélkül az esély arra, hogy egy órán belül sorra kerüljünk. A bécsi szelet itt disznóhúsból készül! Ha borjúra vágyik valaki, akkor az innen öt perc sétára levő új Figlmüllerbe érdemes átmennie. A kávé pedig a Sissi cukrászdában a legjobb szerintem. Ezt a nevet mi amúgy is könnyen megjegyezzük.

Napóleonnál volt a recept 

 

Egy időben Pozsony volt a második otthonom. Karácsony előtt a Fő téren káposztát falatoztunk mindig, meg libamájas palacsintát. Volt, hogy kis jégpályát is építettek a tér közepére. A bódék oldalán meg híres emberekről lehetett olvasni. A pozsonyi kifli valóban Pozsonyban született. Itt készítettek először ilyen finom, dióval vagy mákkal töltött édes péksüteményt. Aztán meghódította az egész monarchiát. Amúgy a kifli maga osztrák ötlet a legenda szerint. Állítólag a félholdat formázó alakjával a törököket akarták elijeszteni az 1600-as évek végén, az utolsó nagy bécsi ostromnál. A croissant se francia, az is osztrák. Napóleon vitte magával a receptet, amikor elfoglalta Bécset. Az egykori monarchia cukrászai és szakácsai tényleg rengeteg mindent megalkottak, s a karácsonyi finomságok terén is igaz ez. Nem véletlen, hogy itthon lakunk igazán jól, bármilyen mesés egzotikus helyen lakomázhatunk karácsony idején.

Tapasztalat a világ összes országából

 

Kiss Róbert Richard, Prima Primissima díjas, Pulitzer-­emlékdíjas (alkotóközösség tagjaként), Pro Europa-díjas, Iroko-díjas újságíró, kommunikációs szakember, számos megbízatása és munkája mellett az Országmárka Tanács tagja. Rálátása hatalma a béke iparágára, a turizmusra, hiszen a világ összes országában megfordult, sok helyütt többször járt. 

(A borítóképen: Látványos vásár Berlinben)