Kertművelés

2021.12.30. 13:00

A téliesítés a feladat a kertekben

Az év utolsó hónapján is akad tennivaló a kertben, udvaron.

Horváth Imre

Forrás: ÉM

A naptár és az időjárás alapján is kijelenthetjük: itt a tél! December hónapban a legkevesebb a munka a kertekben, de azért ilyenkor is van mivel elfoglalni magunkat. Leginkább mégis az a fontos ilyenkor, hogy mindent téliesítsünk, a fagyok beállta után pedig ellenőrizzünk. 

 

Olvad a hó, a jég 

 

A hétvége felé már napközben, sőt egy-két éjszaka is pluszban lesz a hőmérséklet, amelynek köszönhetően vélhetően leolvad majd a hó és a jég. Ha így lesz, akkor még alkalmunk lehet a gazféléket levágni, amelyeket a fagy most egyébként is könnyen eltávolíthatóvá tesz, takarítsuk ki a kertet, fejezzük be az ásást, ha még kienged a fagy, és alkalmas a föld hozzá. Az udvaron seperjünk össze, távolítsuk el az ágakat, leveleket. Most lehet a feleslegessé vált vagy kiszáradt fákat, cserjéket kivágni, a faházat, kerítést kijavítani – természetesen, ha száraz az idő. 

 

Vigyázzunk arra, hogy amikor fagypont alá esik a hőmérséklet, ne lépjünk a gyepre, mert nagy barna lábnyomokat fogunk hagyni a törékeny fű szárán. 

 

Óvjuk növényeinket! 

 

Nagy havazás után rázzuk le az ágakról a felgyülemlett havat, nehogy letörjenek a súly miatt. Ha a talaj nem túl nedves vagy fagyos, folytathatjuk az évelő növények elrendezését. Figyeljünk arra, hogy minden olyan növényt megóvjunk, amely ki van téve a fagynak. Vezessük el a vizet minden csatornából vagy csapból a kertben, és szigeteljük le őket. A növényeknek ebben a hónapban is szükségük lehet öntözésre, de csak fagymentes időben, és vigyázzunk, nehogy túlöntözzük őket. 

 

Az ősszel ültetett facsemeték, bokrok különösen érzékenyek a szélsőségesen zord, téli időjárásra, ezért a tövük körül halmozzunk fel lekaszált füvet, leveleket, és azokat takarjuk be egy-két lapátnyi komposzttal vagy földdel. Ahol a nyulak, őzek, vaddisznók látogatásától is tartani kell, ott a fák törzsét vegyük körül dróthálóval vagy műanyag törzsvédővel, illetve napraforgószárral vagy náddal. A kukoricaszár nem alkalmas a törzs bekötésére, mert ez alatt mezei egerek és pockok telepedhetnek meg. 

 

Az évelők közül a legkésőbbi/legkorábbi virágzó növényünk a hunyor. Enyhe teleken már karácsonykor virágzik, sötétzöld lombja örökzöld. Árnyékos, nedves helyen, tápdús, középkötött talajon tenyészik jól. A tövek köré terítsünk komposztot, kéregtörmeléket. Ne aggódjunk, nem fog megfagyni. 

 

Pihenjünk is kicsit! 

 

Enyhe, csendes, napos időben hozzá lehet látni a gyümölcsfák törzsének tisztogatásához. A lehántott kéregmaradékokat gondosan összegyűjtve el kell égetni, mert közöttük nagy számban húzódnak meg a betegségek spórái és kártevők áttelelő tojásai. A dézsás, balkonládás növényeket a melegebb napokon öntözzük meg, ügyeljünk szobanövényeink párologtatására is. 

 

Közben pedig pihenjünk kicsit, ünnepeljünk és készüljünk a jövő évi kertművelésre, akár azzal, hogy már elkezdünk tervezgetni, akár azzal, hogy szakirodalmat olvasgatunk.

 

(A borítóképen: Pihennek a növények a hótakaró alatt, ha olvadni kezd, azért lesz még feladat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában