A csodatevő Jézus-kút legendája

1709-et írunk. A török rabiga alól egy évtizede felszabadult országban szabadságharc dúl. A szabadság ezúttal – is – vesztésre áll. II. Rákóczi Ferenc csapatai a trencséni csatavesztés után nem reménykedhetnek a végső győzelemben. 
 

Nagyon sok miskolci áldozta vérét a fejedelemnek. Már 1704-ben Tokajnál, ahol 66 lovas és 190 gyalogos támogatta Rákóczi harcát, s ahol bizony 9 polgárunk az életet adta a magyar szabadságért. Azon év telének egy részét a kurucok Miskolcon töltötték, Rákóczi ekkor egy 11 mázsás sérült ágyút is adott városunknak, melyből harangot öntettek az avasi templom javára. 
 

A fejedelem 1706-ban is itt tartózkodott, akkor is több száz miskolci szolgált seregében. Több rendeletet hozott, sőt a francia király követeit is vendégül látta itt. Miskolc végig hűséges volt hozzá. 
 

Tudta ezt a Habsburg-szolgálatban álló Rabutin generális is, aki parancsot kapott Kassa elfoglalására, és ehhez Miskolcon kellett áthaladnia. Károlyi Sándor generális csapatai végigzavarták a seregét, amíg Erdély felől elért városunkig. A generális kiürítette a települést, a kutakat betömette, a malmokat és a maradék élelmiszert elégettette. A lakosság pedig elmenekült. Rabutin ezt látva féktelen dühöt érzett, azonnal porig égette a várost, kivételt képzett a katolikus templom, a református templom és az iskola. A miskolciaknak teljesen újra kellett építeniük városukat. 
 

De ha ez nem lett volna elég a szenvedésből, 1709-ben óriási pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot. 1710 tavaszán ért véget a járvány, az akkor hatezer lakosú Miskolc hatvan százaléka – 3600 ember – lett a pestis áldozata. Borzalmas, elképesztő adat. Ez a szám sokkal magasabb lett volna, ha..., de ne szaladjunk ennyire előre. 
 

1708 és 1711 között közel félmillió ember halt meg a járvány ideje alatt Magyarországon. Néha azon csodálkozom, hogy: 

„És annyi balszerencse közt, 
Oly sok viszály után, 
Megfogyva bár, de törve nem, 
Él nemzet e hazán.” 

A fejedelem ónodi táborában is felütötte a fejét a kór, ennek következtében 16 ezer katonájából 3 ezer maradt, mire Vácra érkezett, így nem tudta felmenteni az ostromlott Érsekújvárt. A korabeli adatok szerint például Kassa és Lőcse lakossága is a felére csökkent Miskolcéhoz hasonlóan. 
 

1709 szeptemberében Miskolcon is elkezdte „működését” a rettenetes betegség. Vidéken már nem maradt semmi ennivaló – és emberek sem, akik a földeken dolgozhattak volna – az ínséges évek után, ezért ide költöztek be sokan házaikból. A legenda szerint Magyarországra egy csongrádi leány hozta be a nyavalyát, aki kendert ment venni török földre. A déli végekről terjedt át aztán észak felé a betegség. 
 

Miskolcon 1709 szeptembere és novembere között 2500 ember halt meg, ami egészen elképesztő pusztítást jelent. Pedig a város bírája, Váczy András nagyon sok óvintézkedést rendelt el, de a sok betelepülő a kórságot is hozta magával. 
 

Aszalay Ferenc, Rákóczi titkára is városunkba érkezett a baj okán. Született miskolci volt. Dőry Andrással, unokatestvérével – aki a város jegyzője volt – és Váczy András bíróval próbálták megtalálni a megoldást a Miskolcon tomboló járvány megfékezésére. 
 

– Nemcsak a Délvidék, már a Felvidék is a pestis pusztítása alatt áll – mondta Aszalay. Lőcse, Kassa mind elnéptelenedett. Kassa négy kapujából hármat lezártak, a negyediken a halottakat hordják ki. Lőcséről az őrség a falakon átmászva menekült. A fejedelem pedig nem tudta felmenteni Érsekújvárt a tömeges halálozás miatt, amely a seregében dúlt. 
– Miskolcon sem jobb a helyzet – vette át a szót Váczy. 2500 ember halt meg három hónap alatt. A lakosság 40 százaléka, rettenetes, az ember az utcára is fél kimenni. 
– Mit tehetnénk még? Próbáljuk zár alá helyezni a várost, de hiába. Állandóan jönnek a menekültek. Nem zavarhatjuk el őket – mondta Dőry. 
– A másik baj, hogy nincs megfelelő orvos sem a városban. Csak kontárok, akik azt sem tudják, mit kell tenniük a baj esetén – folytatta Váczy. 
– Sajnos a fejedelem seregében sincs, csak egy képzett orvos: Láng Jakab. Ő pedig egyedül képtelen a bajt csillapítani. Arat a halál a táborokban is. Vak Bottyán után Berthóth, Buday, Orosz, Bagossy, Radics mind halva fekszenek már, mindet elvitte a betegség. 
– Nincs más megoldás. Lezárjuk a várost, és várjuk a csodát – fejezte be a beszélgetést a város bírája. 
 

Másnap délelőtt a jegyző szólt Váczy Andrásnak. 
 

– Váczy uram, egy fura szerzet kíván beszélni a miskolciak bírójával, és csakis azzal. Azt mondja, hogy nagyon fontos ügyben kell eljárnia. 
– Mit akarhat tőlem? Küldje csak be hozzám! Köszönöm, András! 
 

Egy nagy bajuszú, nagy szakállú öreg állt a bíró ajtajában percekkel később, bebocsátást kérve. 
 

– Üljön le kérem! Mi járatban Miskolcon? Nem éppen a legjobb időben látogatott hozzánk. 
– Köszönöm, fiam! Balázsi Árpád vagyok, Erdélyből, Marosvásárhelyről jöttem. Nálunk is tombol a pestis, mégis el kellett jönnöm ide, mert egy álmot láttam. El kell mondanom, hogy városukban hogy vethetnek véget a járványnak. 
– Érdeklődve hallgatom – mondta csendesen a bíró. 
– Van Miskolcon egy réges-régi kút az Avas alján. A Jézus kútja. Elnevezése a feledés homályába vész, de én tudom, hogy azért hívják úgy, mert a mi Megváltónk, Urunk, Jézus Krisztus vándorlása során erre járt, a botját a hegy oldalába szúrta, amikor elfáradt. Annak helyén pedig forrás fakadt. Ezt a forrást találják meg és tisztítsák ki. Egészen addig ássanak le, amíg a „Várkövek vízmestere” feliratú zárókövet meg nem találják. Ezt cseréljék ki egy új felirattal ellátott zárókőre. Ha ez megvan, a kút hét napig vörös vizet fog adni. Aki ebből 13 kortyot iszik, menten meggyógyul, vagy nem kapja el a betegséget soha többet. Hét napig lesz gyógyító ereje a víznek. Láttam azt is az álmomban, ahogy megmenekül a város. Ellenkező esetben viszont mindenki elpusztul. 
 

Az öreg, mint aki jól végezte dolgát, ezzel sarkon fordult, és elindult kifelé. 
 

– Egy pillanat, bátyám, várjon már egy kicsit! Mondjon még valamit erről, honnan tudjam, hogy igazat beszél? 
– A Jóistennek igen kedves ez a város. A környék, az emberek mind csodálatosak, szeret fentről ide tekinteni az Úr, jókedvre deríti. Sokra hivatott Miskolc, sok feladat vár még rá az évszázadok folyamán. Sok érték van benne. 
– Ki az a „Várkövek vízmestere”? 
– Az, akinek köszönhető a majdani gyógyulásotok – fejezte be az öreg a beszélgetést, és magára hagyta a bírót. Sokat gondolkodott az eset után Váczy András, végül Dőry András és Aszalay Ferenc véleményét is meghallgatva a cselekvés mellett döntött. Úgy gondolta, ha a rejtélyes feliratot megtalálják, nem lehet kérdéses, hogy igazat mondott az öreg. 
 

Másnap reggelre a város vezetője összehívta Miskolc még nem beteg kőművesmestereit, és kiadta nekik a feladatot. Elég sok időbe telt nekik, míg megtalálták a kutat, hiszen már régen nem használták, régen nem foglalkoztak vele, teljesen eltűnt a szemek elől. A növényzet is régen benőtte már. Két napig tartott, míg a zárókövet megtalálták, melyen valóban ott volt a felirat. A követ újra cserélték, és szépen kitisztították a kutat. 
 

Másnap reggel négy órakor ébresztették a bírót. 
– Bíró uram, bor folyik Jézus kútjából! 
 

A bíró azonnal a helyszínre sietett. Most már pontosan tudta, mit kell tennie. Kiadta a rendeletet, hogy minden miskolci igyon 13 kortyot a kút vizéből az elkövetkező hét nap valamelyikében. Aki ezt nem teszi, elzárásra kerül. A sokat szenvedett város lakosai engedelmeskedtek bírójuk szavának, még az ágyban fekvőket is megitatták a kút vizével. És lám, még a legbetegebb, legrosszabb bőrben lévő fertőzött is meggyógyult tőle. 
 

Az öreg táltosnak igaza volt. Miskolcot elhagyta a járvány, és soha többé nem ütötte fel a fejét a pestis Miskolcon. 
 

1738-ban az utolsó nagy pestisjárvány tombolt Magyarországon. Városunkat csodával határos módon elkerülte a kórság, köszönhetően Jézus kútjának. A város lakossága akkor állította az Immaculata-, a Szeplőtelen Boldogasszony-oszlopot, amely később Csupros Mária néven vált ismertté. 
 

Az írás kitalált történetet rejt, minden hasonlóság a valósággal csak a véletlen műve lehet. 
 

(Folytatjuk...)