Hálaadó szentmise

2021.12.02. 12:00

30 éve indultak újra

Jótékonykodásra várja az önkénteseket és az adományozókat a Karitász.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Hálaadó szentmisét tartottak a napokban Mezőkövesden a Szent László-templomban a Karitász 90 éves megalakulása, valamint 30 éves újjászervezése alkalmából.

Panyi Józsefné, a karitatív szervezet helyi vezetője be is számolt az egyesület és a csoport tevékenységéről. Mint mondta, a mozgalom 1931-ben indult, egyházmegyei szinten a püspöki biztos szervezte meg, a helyi igazgatók a plébánosok lettek. Erős szociális infrastrukturális hálózatot építettek ki a világi közösségek, elismerték munkájukat, míg a szerzetes nővérek árvaházban, menhelyen, kórházban tevékenykedtek. A második világháború idején szegénygondozást, hadigondozást végeztek, menekülteket segítettek. A kommunista rendszer 1950-ben felszámolta a szervezeteket, államosította az intézményeket. Az 1950-es, 60-as években a Rózsafüzér Társulatok leple alatt még folytatták a munkát. 1989-ben, a keletnémet menekültek segítése nyomán a püspöki konferencia elhatározta a Karitász újraszervezését, az Egri Főegyházmegyében 1991. december 28-án alakult újra a szervezet, s 1993-ban Mezőkövesden is létrejött a helyi közösség. Az egyházmegyei szervezet második igazgatója Jéger Károly mezőkövesdi plébános volt 1993–2008 között. A kövesdi szervezet első vezetője Nyikes Mária volt. Az elmúlt években sok adományt gyűjtöttek és osztottak szét a helyi felajánlóknak és nemzetközi kapcsolataiknak köszönhetően. Segítették orgona megvalósulását, betegágyak, járássegítők, berendezési tárgyak beszerzését, ruhákat osztottak. Kárpátaljára is jutott segítség, Tiszaújlakon iskola építését is támogatták.

Jelenleg Mezőkövesden 16 tagjuk van, köztük hét alapító. Többen elmúltak már hetvenévesek, ezért várják maguk közé a tenni akaró fiatal nyugdíjasokat. Állandó céljuk a szegények, bajbajutottak támogatása, idős betegek lelki gondozása, látogatása. A szeretetből adományozás öröme a lélek, a szív békéje. Panyi Józsefné elmondta, gyűjtőhelyük várja a felajánlásokat, ezek lehetnek bútorok, ruhaneműk, műszaki cikkek, háztartási eszközök. A járványhelyzet idején az ajtóra akasztják ki az elvihető ruhadarabokat. Idén tizenöt nagycsalád tanévkezdését támogatták ötezer forintos utalvánnyal. Krízissegélyt is szoktak nyújtani. Idén pénzadományokat várnak, amelyek segítségével karácsonyi szeretetcsomagokat állítanak össze a rászorulóknak.

A mise végén a szervezet tagjai Szent Erzsébet-kenyeret is osztottak a híveknek, ebben a Jacsó pékség volt segítségükre.

(A borítóképen: Céljuk a szegények, bajbajutottak és idősek támogatása)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában