Kiskert

2021.11.18. 13:00

Téli pompa amarillisszel

A trombitaszerű virág programozható, így egész télen díszítheti otthonunkat a növény.

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A növény hagymájának kiválasztásakor mindig ellenőrizzük a latin nevet, ugyanis míg botanikailag a helyes megnevezés a Hippeastrum, addig az elterjedt amarillisz elnevezés egy másik nemzetség növényeire utalna, melybe a hölgyliliom (Amaryllis belladonna) is tartozik – hívta fel a figyelmet Megyeri Szabolcs kertészmérnök.

Csak egészséges hagymát

– Az elnevezés tisztázása után térjünk át magára a növényre, melyet szinte mindenki ismer nagy méretű, trombitaszerű egyszínű vagy épp tarka virágairól. A virág ismeretsége nem véletlen, hiszen nem egyszer találkozhatunk virágzó példányokkal a nagyobb üzletek polcain is, melyek rendre október végétől egészen januárig fel-felbukkannak. Ennek az őszi-téli állandó jelenlétnek az az oka, hogy az amarillisz egy „programozható” növény, ezt akár mi is kihasználhatjuk, ha egész télen át otthonunk díszeként szeretnénk látni. A virágzásáról érdemes tudni, hogy csupán 1-2 hétig gyönyörködhetünk a nagy virágfejekben, utána elhervadnak, így egy okkal több, hogy megpróbáljuk a saját nevelést – folytatta.

– Számtalan fajta közül választhatunk, ha saját magunk hajtatunk, így például a piros Benfica, a rózsaszín-fehér Apple Blossom, a dupla virágú piros-fehér Dancing Queen fajták igazán különleges megjelenésűek, és ritkán találkozhatunk előre hajtatott példányokkal az üzletekben. Ha megtaláltuk a tökéletes fajtát, akkor szerezzük be a hagymát, melyet ellenőrizzünk, hogy nem indult-e rothadásnak, vagy nincs-e nyoma betegségnek. Ha hagymánk egészséges, akkor némi gyökérzet lesz rajta, ezt áztassuk langyos vízbe fél napra, de ne az egész hagymát süllyesszük vízbe. Ezután kerülhet cserépbe a hagyma, annak méretéhez képest kétszer akkora cserepet válasszunk, melyet töltsünk fel tőzeggel kevert általános virágfölddel. Ebbe úgy ültessük be a hagymát, hogy a felső harmada kilátszódjon, majd öntözzük be – javasolta a szakember.

– Miután beültettük a hagymát, a cserepet helyezzük egy szoba-hőmérsékletű helyre, de legideálisabb a 20-25 fok, akár fűtőtest közelébe is tehetjük. Mivel most még nincs szüksége fényre, így sötétebb helyre is kerülhet. Két-három hét múlva indul meg a virágszár fejlődése, ezt megelőzően csak akkor öntözzük a hagymát, ha földje 1-2 centiméter mélyen teljesen kiszáradt. Ekkor is csak kis mennyiségű vízzel. Ha a hajtások megindultak, akkor fedjük le papírzacskóval vagy dobozzal, így a szár fejlődését, hosszirányú növekedését serkentjük. Ebben az időszakban már öntözzük rendszeresen, és tápoldatozhatjuk is. Ha a szár eléri a 20-30 centiméteres magasságot, akkor vegyük le a takarást, és helyezzük a növényt világos, nem túl meleg ablakpárkányra, ahol nem éri huzat. A takarás levétele után, amikor a szár már 50-70 centiméter magas, megjelennek a virágbimbók, melyekből a nyíló virágok körülbelül két hétig díszítenek majd. Ha hosszabb ideig szeretnénk gyönyörködni bennük, akkor érdemes hűvösebb, körülbelül 20 fokos világos helyre tenni őket. Ha pedig egész télen szeretnénk virágzó példányokat, akkor ültessünk cserépbe több növényt, de csak egyet vigyünk meleg helyre, a többit tartsuk hűvös helyen, így nem indul meg a fejlődésük, majd kéthetes eltérésekkel szépen sorba vigyük be a kint maradt példányokat a lakásba, és kezdjük meg a fentebb ismertetett módon hajtatásukat – osztotta meg tanácsait Megyeri Szabolcs.

(A borítóképen: A szépséges virág télen is sokáig szobánk dísze lehet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában