Nagycsaládosok Egyesülete

2021.11.08. 19:30

Önzetlen munkájukkal a közösségüket segítik

Az Észak-Magyarország munkatársa is elismerést kapott a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületében végzett munkájáért.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Felső-Tisza Régiójában működő szervezeteinek önkénteseit köszöntötték vasárnap a nádudvari művelődési házban.

Elsőként Pinczés Brigitta – nagycsaládban élő fiatal – énekelte el a NOE himnuszát a résztvevőkkel közösen, majd a Nádudvari Kéknefelejcs Citerazenekar előadása után Burkovics Lajos, a Nádudvari Nagycsaládosok Egyesületének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A rendezvény tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt, nagy öröm, hogy idén megjutalmazhatják azokat, akik kiemelkedő önkéntes munkát végeztek – mondta az elnök. Hozzátette: az is nagy megtiszteltetés, hogy ők szervezhették meg a regionális eseményt.

A szeretet kiterjesztése

Immár öt éve köszöntik hat régióban az önkénteseket, azaz harminc alkalommal került sor az eseményre – hangsúlyozta Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke. „Nem is olyan nagy dolog, amit tettem” – hangzott el már sokszor ez a mondat az önkéntesektől. De igenis az – emelte ki az elnök asszony. Ha csak egy sátrat állítanak fel egy rendezvényen, ami aztán megvéd az esőtől, az is nagy dolog. Az önkéntesség a szeretet kiterjesztése a másik ember felé, és ünneplőbe öltözteti a NOE közösségi tevékenységét – emelte ki Kardosné Gyurkó Katalin.

A nagycsaládos életforma nem egyszerű, évtizedeken át sok volt a gátló tényezője – mondta Maczik Erika, Nád­udvar polgármestere. Ma már sok anyagi támogatást kapnak a több gyermeket nevelő szülők, de azon túl kell a közösség, ami könnyebbé teszi a hétköznapokat – tette hozzá. Örvendetes, hogy vannak, akik önkéntes munkájukkal idejüket áldozzák a személyes kapcsolatok építésére. Gyakran teszik mindezt kisgyermekek mellett is, ami még nagyobb kihívás.

Az ünnepélyes rendezvényen a helyi szervezetek elnökei és tagjai bemutatták saját közösségük tevékenységét, majd a szervezők az önkénteseket oklevéllel és ajándékcsomaggal köszöntötték. A Miskolci Nagycsaládosok Egyesületét négy önkéntes képviselte, köztük munkatársunk, Nagy-Hankó Krisztina, aki rendszeresen ír az Észak-Magyarországban a nagycsaládban élőket érintő témákról.

(A borítóképen: A négy miskolci önkéntes, középen Kardosné Gyurkó Katalin a NOE elnöke)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában