mentés

2021.11.21. 13:00

Majdnem befalaztak egy macskabaglyot

Épülő csarnokból mentették meg a legyengült állatot a mályi madármentők.

Detzky Anna

Forrás: Mályi Madármentők

A beszorult madár valószínűleg már 3-4 napja az épület foglya lehetett, és nem tudott táplálkozni, amikor riasztották a Mályi Madármentő Állomást.

Kötelességünk a riasztás

– Egy épülő csarnokban a gipszkartonozó alvállalkozó, Evelin jelezte november 10-én, szerdán, hogy egy bagoly ül a kereszttartón. A többi alvállalkozó cég nem foglalkozott vele, és úgy beépítették, hogy önszántából már nem tudott volna kijönni, mivel az ablakokat is beszerelték – nyilatkozta Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője. – Amikor a helyszínre érkeztünk, a macskabagoly éppen aludt, ami megkönnyítette a mentését. Felmásztam egy állványra, és hátulról ráfogtam. Bár felébredt, de jó kondija ellenére ki volt merülve. Mivel a bagoly nappal kevésbé aktív, feltehetően egész éjszaka próbált kimenni és vergődött. Egy ekkora ragadozó madár körülbelül egy hetet bír ki élelem nélkül. Szerencséjére semmilyen sérülést nem szenvedett. Pihent nálunk egy kicsit a többi macskabagoly között. Teleette magát, és másnap Mályiban elengedtük egy erdős részen. Nem mertük visszavinni oda, ahol befogtuk, mert újra megpróbálhatott volna bejutni a csarnokba.

Bizonyos madárfajok kedvelik az ember közelségét, ezt mérlegelni kell, mielőtt hívjuk a mentőállomást.

– Gyakran kapunk olyan bejelentéseket, hogy egy madár berepül valahová, ahonnan aztán nem tud kijönni. Ezek azonban főleg kisebb testűek, kuvikok, fecskék vagy verebek. Az előbbiek sokszor kandallókban kötnek ki, és ott pusztulnak. A fecskék és a verebek azonban be is fészkelnek lakott helyekre. Át kell gondolni, hogy a madár csak bemenekül, és nem tud kirepülni, vagy életvitelszerűen ott él, és ki-be jár élelemért. Amennyiben csapdahelyzetről van szó, akkor érdemes előbb megpróbálni kitessékelni a madarat egy partvissal vagy ronggyal. Ha ez nem sikerült, akkor pedig felkeresni egy mentőhelyet. Ennek tudatos elmulasztása, különösen védett állatok esetén, bűncselekménynek minősül – hangsúlyozta az állatmentő.

(A borítóképen: Szabadon engedték a macskabaglyot)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában