Elismerés

2021.11.13. 19:30

Az oktatás az egyik legszebb feladat számára

Bazsó Bertalannét Pro Urbe Kazincbarcika díjjal tüntette ki a város önkormányzatának képviselő-testülete.

Apagyi Beáta

A nyugalmazott intézményvezető az Egri Tanárképző Főiskola elvégzése után szülőfalujában kezdett tanítani. Házassága után vált életének központjává Kazincbarcika, ahol az akkori Alsóvárosi Általános Iskolában (ma már Ádám Jenő Általános Iskola) nyugdíjazásáig látott el pedagógusi és intézményvezetői feladatokat.

– Rendkívüli megtiszteltetés számomra a kitüntetés, bevallom őszintén, egyáltalán nem számítottam rá. Örülök, hogy a közel negyvenéves pedagógusi pályafutásom alatt aktívan tehettem az oktatásért, és a város közösségi életében, civil szervezetek munkájában is élen járhattam, és jelenleg is tevékenykedhetek. Szerencsére mindig megtaláltak és megtalálnak a mai napig azok a kezdeményezések, amelyeket szívesen szolgálok – mesélt a díjjal kapcsolatos érzéseiről Bazsó Bertalanné.

Meghatározó kezdetek

– A családomban első generációs értelmiséginek számítok, nem voltak pedagógus felmenőim. Viszont volt egy nagyon kedves osztályfőnököm az általános iskolában, Judit néni, aki nagyon sok számomra izgalmas feladattal látott el. Tulajdonképpen a szárnyai alá vett, és egyengette az utamat, már ott kisebb csoportokban foglalkozásokat tarthattam, ez inspirált engem arra, hogy pedagóguspályára lépjek. Az indíttatás tehát itt kezdődött, a főiskolai négy év pedig ezt tovább fokozta. Szép emlékek fűződnek hozzá. A főiskolai évek alatt a közösség összekovácsolásának fontosságát tartottam szem előtt, amit segített a nagyon sok kulturális és egyéb jellegű programok szervezésének lehetősége. Szerettem az emberekkel, a gyerekekkel foglalkozni – emlékezett vissza.

– A tanítás mellett 20 éven keresztül voltam intézményvezető. Kezdetektől fogva nagyon jó tanári közösségben találtam magam, ami számomra sokat jelentett. Olyan tantestület, kollégák vettek körül, akikkel együtt tudtunk dolgozni minden téren, az oktatás megújításában is. Közösen kerestük és találtuk meg azokat a módszereket, feladatokat, amelyekkel a tanítványainkat könnyebben tudtuk ismeretekhez juttatni, számukra élénk közösségi életet biztosítani – tette hozzá.

Legszebb feladat

– Úgy érzem, akkor sokkal több szabadságot kaptunk, több innovatív feladathoz jutottunk. Magunk választhattuk meg a gyerekek fejlesztéséhez, neveléséhez szükséges eszközöket. A mai intézmények struktúrájában nem ezt tapasztalom, kötöttségek vannak, amikből nem mindig lehet kilépni. Ennek ellenére a hivatás szépsége nem múlik el és kopik meg. A pályakezdő fiataloknak azt üzenném, hogy aki a gyerekek nevelésében, fejlesztésében akar szerepet vállalni, barátkozzon meg a mai rendszerrel. Remélem, hogy egy idő elteltével megváltozik majd és újra mindenki a számára szimpatikus pedagógiai elemekhez nyúlhat az oktatás során, ahogy ez anno nekünk is megadatott. Emellett az életre és a közösségi életre nevelés lenne a legfontosabb. A rohanó világunkban ez a feladat az, ami nem kap kellő hangsúlyt – folytatta. – A digitális oktatás információbőséget nyújt, új pedagógiai irányt jelent, ami régen nem volt. Viszont arra mindenképp meg kell tanítani a gyerekeket, hogy hogyan tudják kiszűrni és jól megválasztani a hasznos elemeket abból az információrengetegből, amellyel nap mint nap találkoznak – mondta el véleményét az egykori pedagógus.

Kezdetektől fogva nagyon jó tanári közösségben találtam magam – Bazsó Bertalanné

– Bár gyakorlatban már egy jó ideje nem vagyok jelen az oktatásban, sok olyan feladatom van, amin keresztül kapcsolatba kerülök az intézményekkel a megyei pedagógus-szakszervezet alelnökeként. Nap mint nap találkozom azokkal a problémákkal, amelyek a pedagógusok életében megjelennek. Fáradtak a kollégák, és rengeteg teher nehezedik rájuk, ahogyan a gyerekekre is, feszített a munkatempó, a felszabadult foglalkozásokra alig marad idő. A nehézségek ellenére a gyerekeket nevelni, oktatni és eljuttatni ahhoz az információhoz, amivel ők a későbbiekben boldogulni tudnak, mindig a legszebb feladat marad számomra – összegezte.

Támogató család

– A munka melletti kikapcsolódásra a családommal töltött idő, a kertészkedés mindig lehetőséget biztosít, utóbbi különösen nyáron, a befőzések idején. Ezeken kívül az olvasás, a színházba, közösségekbe járás szakít ki a mindennapi rohanó világ ritmusából. Elégedett vagyok azzal, amit elértem, aktív éveim alatt mindig törekedtem arra, hogy az elvállalt feladatokat eredményesen teljesítsem. Ebben segített a családom, amely mindig teljes vállszélességgel támogatott – emelte ki végül Bazsó Bertalanné.

(A borítóképen: Bazsó Bertalanné a díjjal)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában