Állatvilág

2021.11.19. 15:00

A mérgezés súlyos kínzás

A ragadozómadár-mérgezés négy bűncselekményt érint, börtönbüntetést is kiszabhatnak érte.

Detzky Anna

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Fotó: Orbán Zoltán

Az utóbbi másfél évben kiugró méreteket öltött a ragadozó madarak illegális pusztítása Magyarországon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tudomására jutott 18 idei eset során 224 védett madár, köztük 165 ragadozó madár esett hazánkban szándékos vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény áldozatául. A természetvédelmi kár is jelentős, több millió forint – írja közleményében az MME.

Bosszúból mérgeznek

– Az illegális mérgezést leggyakrabban valamilyen gazdasági érdekből hajtják végre az elkövetők. Az apróvadállományt próbálják ezzel visszaszorítani, vagy a haszonállatokat igyekeznek ilyen szerencsétlen módon védeni – mondta Árvay Márton, a PannonEagle LIFE program menedzsere. – Emiatt igyekszünk olyan módszereket népszerűsíteni a vadgazdálkodók felé, amelyek a megfelelő élőhelyfejlesztésre fókuszálnak. Idén három nagyobb mérgezéses eset is történt, mindegyik konkrét céllal. A turai országos nyilvánosságot kapott, mert minden eddigi rekordot megdöntött. Itt komoly felindulásból történhetett a ragadozó- és énekesmadár-pusztítás mérgezett csalétkekkel. Fokozottan védett rétisas, barna kánya, hamvas rétihéja és védett barna rétihéja is szerepelt az áldozatok között. Észak-Magyarországon idén nem tudunk kiugró esetről, de ebben a régióban is rendszeresen előfordulnak mérgezések.

Az MME Sasmérgezés forródrót számán, a 06-20-2514404-en és a [email protected] címén fogadják a bejelentéseket.

– A mérgezés borzalmas kínhalált okoz az állatoknak. Azonban ha időben észleljük a bajt, némelyik madár még megmenthető, ezért kulcsfontosságúak lehetnek a lakossági bejelentések. Például a hamvas rétihéja inkább kis rágcsálókkal és énekesmadarakkal táplálkozik. Ő azért élte túl a turai mérgezést, mert valószínűleg nem közvetlenül, hanem egy kisebb erdei pityer elfogyasztásával jutott a szervezetébe a káros anyag. Még időben állatorvoshoz juttattuk, és két hét múlva már szabadon tudtuk engedni, de ez nem általános – idézte fel a szakember.

A madárpusztítások számát elrettentéssel lehet mérsékelni.

– Elmondható, hogy a szankció kilátásba helyezésével összefüggésben évről évre kevesebben vetemednek mérgezésre. Ez amellett, hogy a védett fajok pusztítása természetkárosításnak minősül, állatkínzás és orvvadászat is egyben. A vadgazdálkodók lelövéssel vagy csapdázással gyéríthetnek legálisan bizonyos apróvadfajokat. A mérgezés tiltott vadászati módszer, amit legtöbbször illegálisan birtokolt szerrel végeznek. A tiltott szer birtoklása és az ezzel való visszaélés a negyedik bűncselekmény, amit kimerít az ilyen tett. Bár ritkán sikerül az elkövetőket elfogni, de mind a négy esetben kiszabható lenne a letöltendő börtönbüntetés. Állatkínzásnál néhányszor ezt már meg is ítélték hazánkban. A mérgezéses esetek kapcsán eddig öt ítélet született Magyarországon. A felfüggesztett börtönbüntetés volt a legsúlyosabb szankció. Ehhez a foglalkoztatástól való eltiltás és pénzbüntetés is társult. Mivel az ötből négyszer vadász volt az illető, lényegében abba kellett hagynia a tevékenységét – emelte ki az MME munkatársa.

(A borítóképen: Egy gyönyörű rétisas: ne veszélyeztessük az életüket!)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában