Takarítás

2021.10.13. 22:00

Tele lett a konténer – takarítás az Avason

Púpozott konténernyi szemetet gyűjtöttek össze a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai és tanárai a napokban az iskola közvetlen környezetében, a kerítéseken kívül, derül ki az iskola beszámolójából.

A kisebbek lelkesen rohangáltak, szinte versenyeztek, ki talál többet, és büszkén mutogatták az eldobott vasalót és egyéb, sokszor meglepő tárgyakat, melyeket az iskola kerítése mentén dobáltak el valakik. A legtöbb diák persze az elhajított palackokat, papírszemetet és műanyag zacskókat gyömöszölte a sárga zsákokba, mások pedig kalandos történeteket gyártottak egyes eldobott tárgy eredetéről. Közben az osztályfőnökök azt is árgus szemekkel figyelték, ha valakin esetleg elszakadt egy kesztyű, hogy minél gyorsabban újat húzzanak a gyerekek, nehogy puszta kézzel nyúljanak valamihez.

A nagyobbak tervszerűen felosztották a terepet és rekordidő alatt szedtek össze mindent, ami a Szent György Sportcsarnok felé vezető földút környékét és az erdőt csúfította.

A járókelők lelkesen éljeneztek, az éppen arra járó köztisztasági alkalmazottak pedig előkapták a mobiltelefonjaikat és nevetve fényképezték a szemétszedő diákokat, mondván. „No lám, nemcsak mi szedjük már a szemetet!”.

Nem is olyan nehéz a gyakorlatba áttenni a jezsuita rend teremtésvédelemre vonatkozó „Óvjuk közös otthonunkat!” apostoli preferenciáját, csak körül kell nézni közvetlen környezetünkben, fogalmaznak a beszámolóban. A takarítást a „72 óra kompromisszumok nélkül” teremtésvédelmi akció keretében végezték a diákok és pedagógusok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában