évgyűrűk

2021.10.17. 07:00

Sokakat vonzott a vers

A Kalász László Versmondó Verseny lehetőséget adott, hogy jó közösséghez kapcsolódjanak a nyugdíjasok.

Detzky Anna

Fotó: Olvasónk küldte

A tízéves múltra visszatekintő Kalász László Versmondó Versenyt idén az idősek világnapján, október 1-jén tartották meg. A helyszínt Edelényben a Hadobás Pál Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely adta. A művelődési ház vezetősége a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségével közösen szervezte a rendezvényt.

A könyvhét nyitánya

– Hagyományosan áprilisban, a magyar költészet napján szoktuk megtartani Encsen a versenyünket, de idén a pandémia miatt erre nem nyílt lehetőség – mondta Lukács-Pete Mária, a megyei nyugdíjas érdekvédelmi szövetség elnöke. – Az idősek világnapja jó apropó volt, hogy pótoljuk az elmaradt eseményt, és így az edelényi Ünnepi Könyvhétnek is ez lehetett a nyitórendezvénye.

A helyszín zsúfolásig megtelt szépkorú nézőkkel.

– Bevezető gondolataim után Kércsi Tibor, a művelődési központ intézményvezetője köszöntötte a vendégeket. Kilencen neveztek a megyéből, egyvalaki pedig a Felvidékről. Viszont rengeteg nyugdíjas érdeklődő jött el nézőként. Még pluszszékeket is be kellett hozni a könyvtár nagytermébe. Kötelező versként kértük, hogy Kalász Lászlótól válasszanak egy költeményt. Szabadon választhatóként pedig sokan Szabó Lőrinc mellett döntöttek, mert a megyében élt, vagy kortárs művész írását kellett választani. A zsűri vezetésére Érsekcsanádi István tagtársunkat kértük föl, akinek már van tapasztalata a megyei versmondó versenyek vezetésében. A szakmai zsűri nagyon meg volt elégedve a produkciókkal, és a végén csak átfogó, építő kritikát adott. A versenyzők könyvjutalomban részesültek a művelődési ház és az Észak-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület felajánlásával – számolt be az egyesület elnöke.

A szövetség csatlakozott a Miskolci Versbarátok Klubja adventi emlékversenyéhez.

– Az alkalom után Szabóné Nagy Júlia a Miskolci Versbarátok Klubja képviseletében felkérte a szövetséget, hogy társuljunk nyugdíjasoknak meghirdetett adventi emlékversenyük szervezéséhez, november 30-án, a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A jelentkezési határidőt már kitűztük november 8-ra. Fontosnak tartjuk hasonló kulturális programok rendezését, amelyek nagyon népszerűek az idősek körében, és újabb csatlakozókat vonzanak szövetségünk látókörébe. Sokan ezeken keresztül lelnek közösségre és megtartó szociális hálóra – fejtette ki Lukács-Pete Mária.


A díjazottak

1. helyezett: Kuzder Miklósné, az edelényi Őszikék Nyugdíjas Klub tagja

2. helyezettek megosztva: Adámi Ervin, a miskolci Összefogás Nyugdíjas Klub tagja és Demkó András a felvidéki Nagyidáról

3. helyezett: Szántó Miklósné, a Magyar Rákellenes Liga Edelényi Remény Alapszervezetének tagja

4. helyezettek megosztva: Molnár Miklósné és Rajdos Jolán, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete Senior Klubjának tagjai

(A borítóképen: Megtelt a művelődési központ)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában