Erő- és fűtőművek

2021.10.01. 19:00

Már lehet regisztrálni az Erőművek Éjszakájára

Harminchat erőmű és fűtőmű nyílik meg a látogatók előtt október 8-án.

Kiss Daniel

Második alkalommal szervezi meg az Erőművek Éjszakáját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) idén. Az esemény idején az érdeklődők előtt a hétköznapokban felhasznált energiát megtermelő erő- és fűtőművek látogathatóak.

– Az Erőművek Éjszakája nemcsak a technológiáról, hanem a fenntartható környezetről és a tudatos felhasználóról is szól – hívta fel a figyelmet Horváth Péter János, a MEKH elnöke. – Ezen a napon betekinthetünk az energetika érdekes világába, és megtudhatjuk, hogy kik, milyen eszközökkel, milyen forrásokból és hogyan állítják elő a mindennapjainkhoz szükséges energiát. Ha megismerjük ezeket a folyamatokat, akkor remélhetőleg az energiafelhasználásuk is sokkal tudatosabbá és takarékosabbá válik, amivel a környezetünk védelméért is sokat tehetünk – hangsúlyozta.

Borsod-Abaúj-Zemplénből az ALTEO Kazincbarcikai Fűtőerőműve, a Bioenergy-Miskolc Szolgáltató Kft. Biomassza Fűtőműve, a szintén miskolci KUALA Kft. Tatár Utcai Hőközpontja, az MVM Balance Zrt. Sajószögedi Gázturbinás Gyorsindítású Erőműve és az MVM MIFŰ Kombinált Ciklusú Kiserőműve, Gázmotoros Kiserőműve, Fűtőműve vesz részt az eseményen.

Várják a jelentkezést

Idéntől szorosan kapcsolódik az Erőművek Éjszakájához a Távhőszolgáltatás Napja is.

Az Erőművek Éjszakájára az eromuvekejszakaja.hu weboldalon lehet regisztrálni, a Távhőszolgáltatás Napjával kapcsolatos részletek pedig a MATÁSZSZ Facebook-oldalán találhatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában