Kisállat

2021.10.20. 07:30

Kódex az állatvédelemről

Mostantól nyilvános Állatvédelmi Kódex mutatja be a legfontosabb állatvédelmi szempontokat.

Detzky Anna

Fotó: OÁE

Megszületett Magyarország első Állatvédelmi Kódexe, amely tulajdonképpen egy közös megállapodás az aláíró szervezetek részéről, hogy az állatvédelem ügyében fognak munkálkodni és fellépnek az állatkínzás ellen. A kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert írta alá 2021. október 4-én – tudatja közleményében az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központja. – A kódexet a továbbiakban is aláírhatja minden állatokkal foglalkozó, valamint róluk kommunikáló magyarországi szervezet, amely magáénak érzi és elfogadja a dokumentumban foglaltakat. Az okmány szövege a www.univet.hu weboldalon teljes egészében olvasható.

– A kormányzat kiemelt feladatként tekint az állatvédelemre. Célunk, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzunk az állatvédelem területén is – fogalmazott Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért s végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

– Az Állatvédelmi Kódex nemcsak a társállatok, hanem valamennyi állat védelme érdekében született meg. Ahhoz azonban, hogy a dokumentumban leírtak egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség – hangsúlyozta Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

A Magyar Állatorvosi Kamara álláspontját a Miskolci Állatkórház kamarai specialista állatorvosa is megerősítette.

– Állatorvosként napi szinten találkozunk fontos állatvédelmi kérdésekkel, leginkább a kedvencek tartása kapcsán, de ez egy sokkal tágabb témakör. Az állatvédelmi szabályozások kiterjednek többek között a menhelyekre, állategészségügyi telepekre, állatkertekre, sőt az állatpanziókra is – foglalta össze dr. Puskás Gábor, praxisvezető állatorvos. – A szigorú szabályok az állatjólét szempontjait veszik figyelembe a tartás és az ellátás tekintetében is, amelyeket állatorvosi felügyelet nélkül nem lehet betartani a szóban forgó intézményekben sem.

Hivatkozási alap lehet

Szakmai igazodási pont és szemléletformáló eszköz is a kódex.

– Az Állatvédelmi Kódex egy fontos igazodási pont és szemléletformáló eszköz, ami jó, hogy nyilvánosan is elérhető az interneten. Ugyanis nem biztos, hogy mindenki egyetért állatvédelem kérdésében, de a kódex a jelenlegi központi rendelkezések szellemében és a mai kor igényeinek megfelelően íródott. Nekünk állatorvosoknak ez lényeges írásos forrás és hivatkozási alap lehet, ami nagy segítség a munkánk során. Sajnos találkozunk olyan esetekkel, amikor kutya kötelességünk rávilágítani a gazdáknak, hogy helytelenül tartják az állatukat. A legtöbb ilyen helyzet tudatlanságból fordul elő és a jó szó segít, de időnként hatósági eljárást is kezdeményeznünk kell. Egyébként azt tapasztaljuk, hogy generációról generációra ez egyre kisebb probléma. A haszonállatok tartására pedig már a civil állatvédők is odafigyelnek – osztotta meg a szakember.

(A borítóképen: Árva kölyökkutyák az Orpeus Állatvédő Egyesületnél)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában