I. Gépésztalálkozó

2021.10.13. 19:30

Gépek harcoltak a határban (videóval)

Nagyon látványosra sikerült Szikszón az első gépésztalálkozó.

Horváth Imre

Fotó: Horváth Imre

Első alkalommal rendezték meg, igen nagy sikerrel, a gépésztalálkozót Szikszón. A város határában rengeteg traktor és munkagép gyűlt össze, amelyeket nemcsak megnézni lehetett, de fel is ülhettek rájuk a vállalkozó kedvűek. De voltak itt kamionok, hatalmas daruk, amelyek akár ötvenméteres magasságba emelték a bátrabbakat, változatos munkagépek, veterán autók és motorok, katonai gépek és még egy tank is.

A nap látványos felvonulással kezdődött, majd a rendezvényt Sváb Antal, Szikszó polgármestere nyitotta meg, aki büszkeségének adott hangot, hogy az első alkalommal meghirdetett rendezvényre ilyen sok kiállító és látogató érkezett.

– A nagyobb érdem Leskó Zsoltot illeti meg, aki a főszervezője a rendezvényünknek, és akivel egy évvel ezelőtt beszéltünk először ennek a napnak az ötletéről. Nagyon örülök, hogy megvalósult, és köszönöm ebben Zsolt munkáját – mondta a polgármester.

Emberek traktorral versengtek

Leskó Zsolt arról beszélt, hogy az előző nap kedvezőtlen időjárása miatt tartottak attól, hogy nem fog úgy sikerülni a nap, ahogy azt tervezték, de végül nagyon sokan érkeztek, amiért nem győz elég hálás lenni. Az eseményre kilátogatott dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő is, aki szintén örömét fejezte ki, hogy egy ilyen rendezvény is megjelent a városi programok palettáján.

A látnivalók mellett a műsorra sem volt panasz, hiszen többek között bobcatek piruetteztek, gépek harcoltak, összemérték az erejüket az emberek és a traktorok, ugyanis traktorhúzást is rendeztek, miközben kirakodóvásár is színesítette a programot. Az Autofeszt-Borsodcruising Team tuningbemutatója mellett pedig színpadra lépett a Rettenetes rekeszesek zenekar, valamint Kiss Csaba és barátai is.

(A borítóképen: Sokféle gépet láthattak a kilátogatók)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában