elismerés

2021.10.21. 12:00

Elismerték az ináncsi sport éltetőjét

Montvajszki Bertalan igyekszik a fiatalokat is a rendszeres sportolásra ösztönözni.

Hegyi Erika

Forrás: Olvasónktól

Fotó: HW

„Ináncs Sportjáért” kitüntető címben részesült nemrég Montvajszki Bertalan a község fennállásának 750. évfordulójára rendezett ünnepségen. Méltatása szerint önkormányzati képviselő, a művelődési, ifjúsági, sport- és településfejlesztési bizottság elnöke. 1974-től aktív labdarúgó volt, majd 2006-tól az Ináncsi Közösségi Sport Egyesület elnöke. Nevéhez fűződik a 30 éves múltra visszatekintő ináncsi Karácsony Kupa labdarúgótorna, szervezői feladatokkal segíti a településen hagyománnyá vált Szent István mezei futóversenyt.

Kiderült, Montvajszki Bertalan mindezeket mellékállásban végzi, mert ugyan már 61 éves, betegsége miatt leszázalékolták, de dolgozik, és a munkahelyén is helytáll nap mint nap.

Az Északnak elmesélte, Ináncson nőtt fel, idejárt általános iskolába is, majd miskolci középiskolás lett. Víz- és gázszerelőnek tanult az Eötvös József Szakmunkásképző Iskolában. Végzés után a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalatnál helyezkedett el. Itt 1988-ig dolgozott, de a szíve hazahúzta. Azóta szülőfalujában él, feleségével a kiskereskedelemben dolgoznak.

– Sajnos 19 évvel ezelőtt cukorbeteg lettem, azóta naponta ötször kell inzulint beadnom magamnak. Volt négy szívinfarktusom, két nagyobb műtétem. Leszázalékoltak, de napi 6 órában tovább dolgozom egy élelmiszerüzletben alkalmazottként – sorolta Bertalan.

Vigasz

A sport azonban minden bajára vigaszt nyújt. Már gyerekkorában is szerette a focit, tagja volt az általános iskolai focicsapatnak, majd a középiskolainak is. Azonban térdsérülés miatt nem folytathatta az aktív futballozást. Viszont a labdarúgáshoz soha nem lett hűtlen. Folyamatosan tagja volt az Ináncsi Közösségi Sport­ Egyesület elnökségének, 2006-tól pedig az egyesület elnöke. Akkor került fel az ináncsi focicsapat a megyei másodosztályba.

– Azonban már nem állunk olyan jól. A koronavírus-járvány sok mindent szétvert, így a focit is. Lekerültünk a megyei harmadosztályba, mert nem tudunk ifjúsági csapatot kiállítani. Fiatalok ugyan lennének Ináncson és a környező, kisebb településeken, de jobban szeretnek a számítógép előtt ülni, mint sportolni. Jelenleg nem túl sikeres a csapatunk, hat törzs­tagunk van. A futballistáink egy részét „elviszik” a munkahelyek, van, hogy nem tudunk kiállni teljes gárdával. Egyszóval most egy kicsit nehézkesen megy a foci, de bízunk benne, hogy a jövőben javul a helyzet – tette hozzá bizakodva Bertalan.

Mint fogalmazott, nagyon örült az elismerésnek, a képviselő-testület közösen döntött róla.

– Lett volna nálam érdemesebb személy is a kitüntetésre, de képviselőtársaim azt mondták, hogy ha én nem lennék, akkor Ináncson nem lenne sport, nem lenne labdarúgás. Több mint 30 éve szervezem a Karácsony Kupát. Erre a jó színvonalú teremkupára 20-22 csapat jön el. Gondolkodtam azon, hogy abbahagyom a sporttal kapcsolatos munkát, de a díj arra ösztönöz, hogy tovább folytassam. Szerencsére a családom sok mindenben segít. Az unokaöcsém például, aki szintén tagja a sportegyesület elnökségének – mondta Bertalan.

Megtudtuk tőle azt is, hogy két lánya van, és négy unokája. A fiatalabbik lánya Ináncson él, az idősebbik pedig Csongrádon.

(A borítóképen: Montvajszki Bertalan)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában