Borfelismerő Világbajnokság

2021.10.10. 19:00

A magyar csapat a legjobb a világon

A magyar csapat nyerte az idei, Franciaországban megrendezett borfelismerő világbajnokságot.

Berecz Csaba

Fotó: ÉM-Archívum

Magyarország nyerte a Franciaországban megrendezett Championnat du monde de dégustation La RVF versenyt, vagyis a borfelismerő világbajnokságot, amelyet a múlt héten szombaton, október 2-án rendeztek Avignonban, a pápai palotában. A négyfős magyar csapat – Aranyos Attila (csapatkapitány), Rabcsánszki Laura, Molnár Levente és Didier Sanchez – 27 nemzet versenyében végzett az élen, többek között a házigazda, tavalyi győztes Franciaországot maga mögé utasítva.

A borfelismerő világbajnokságon – amelyet Franciaország egyik szakfolyóirata, a La Revue du vin de France című havilap idén már kilencedik alkalommal rendezett meg – a szőlőtermesztésben erős országok csapatai is részt vettek, többek között Olaszország, Spanyolország, Portugália, az Amerikai Egyesült Államok, Dél-Afrika, de olyan nemzetek is képviseltették magukat a mezőnyben, amelyeknek a borkultúrája kiemelkedő, mint például Japán, Anglia, Svédország, Finnország és Dánia.

A versenyen összesen 12 különböző bort kellett beazonosítaniuk a csapatoknak (hat vöröset és hat fehéret), és ennek során a feladat az volt, hogy ismerjék fel a szőlőfajtát, a termőhelyet, illetve az évjáratot és lehetőség szerint a termelőt is.

A csapatok versenyzői az azonosítás során nem láthatták a kóstolt borok palackját és semmilyen segítséget sem használhattak, kizárólag a csapattagok tudására, a korábbi kóstolások során a memóriákban elraktározott illat- és ízminták előhívására hagyatkozhattak. Az egyes csapattagok csak egymással beszélhetnek, és ennek során alakíthatták ki álláspontjukat.

A felismerésre, beazonosításra érkezett borok a világból bárhonnan jöhettek, és a szervezők az idei évben ezt kihasználva alaposan megnehezítették a csapatok dolgát, hiszen az óvilág borai mellett egy-egy argentin, ausztrál és dél-afrikai nedű is szerepelt a tételek között.

A magyar csapat a verseny felénél állt az élre, innentől kezdve pedig megőrizte előnyét, és végül 166 pontot szerezve 12 egységgel előzte meg a második helyre befutó belga együttest, amely a 134 pontot szerzett spanyol csapatot utasította maga mögé, a dobogó harmadik fokára.

(A borítóképen a magyar csapat: Aranyos Attila, Didier Sanchez, Molnár Levente, Rabcsánszki Laura)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában