Kiskert

2021.10.26. 15:00

A szelíd ehető, a vad nem

Megfelelő körülmények között a növény több 100 évig is elél és termést hoz.

Apagyi Beáta

Fotó: ÉM

Ha kertünkbe szeretnénk elültetni a fáját, hogy élvezhessük a termését, érdemes savas talajba megtenni ezt, hiszen ez számára a leg­ideálisabb termőközeg. Ennek ellenére más helyeken is próbálkozhatunk az ültetésével, ez esetben azonban érdemes savanyú termőtalajjal keverni a már meglévő közeget. Alapvetően a kissé anyagos, nem túl laza, tápanyagban gazdag talajt kedveli a leginkább – hívja fel a figyelmet a növényről szóló blogbejegyzésében Megyeri Szabolcs kertészmérnök.

Hosszú élet

A szelídgesztenye vízigénye magas, fiatalabb korában figyelni kell az öntözésére. Hőmérséklet szempontjából a hazai klíma ideális számára. Élettartamát tekintve akár több száz évig is elélhet, csakúgy, mint a diófák, a gesztenyefa ékes dísze lehet a kertnek több generáción keresztül is. Így érdemes olyan területet választani számára, ahol biztosan nem bolygatjuk hosszú éveken keresztül. A mérete miatt (10-25 méter) nem ideális kiskertbe, ház közvetlen közelébe, kerítés mellé ültetni, ahogy légvezeték alá sem.

Facsemeteként az első terméseket körülbelül 10 év után hozza, a magról szaporított növénynél ez dupla annyi idő is lehet, az oltott csemeténél 7-8 év után már megjelenhet kisebb mennyiségű termés, ami megtévesztően hasonlít a vadgesztenyéhez. Azonban nem összekeverendő, hiszen a vadgesztenye fogyasztásra nem alkalmas. Mindkettő burokban bújik meg, azonban a szelídgesztenye világos zöld és sűrűbb tüskéjű. Szeptember és november között érik, amit a burok (kupacs) felrepedése jelez – írja a szakember.

A fa legsúlyosabb betegsége a kéregrák. Ez egy gombafertőzés, ami a fa kérgének vöröses elszíneződését okozza. Később a kéreg felreped, leválik, ha körbeér a törzsön a felette lévő ágak elhalnak, később, pár éven belül a fa teljes egészében elpusztul.

A betegség elkerülésének érdekében ültetéskor érdemes hibrid csemetét választani, ami ellenáll a kéregráknak. Problémát okozhat még a tömlőgomba is, vagy a gubacsdarázs nevű rovar. Utóbbi nehezen kiírtható, hiszen a vegyszerezést jól bírja, természetes ellensége a kínai fürkészdarázs, ami viszont hazánkban nem őshonos. Az élősködők elkerülésének érdekében ellenőrzött forrásból, minőségi, ellenálló csemetét ültessünk el az arra megfelelő időben tavasszal vagy ősszel – teszi hozzá Megyeri Szabolcs.

A gesztenyefa nem igényel metszést, megfelelő körülmények között szép és formás lombkoronát növeszt. Ennek ellenére, ha azt tapasztaljuk, hogy van néhány rosszul növő ága, azokat bátran levághatjuk. Bár ellenáll a fagynak, a fiatalabb csemetéket védeni kell a hideg időjárással szemben. Ennek egyik módja a kupacolás, amikor földkupacot halmozunk a törzse köré. De húzhatunk a törzse köré műanyag hálót is egy méter magasan, a henger belső részét megtölthetjük avarral, komposzttal, faforgáccsal, így védve a növényt a mínuszoktól – emeli ki végezetül a faggyal szembeni védelmet.

(A borítóképen: A szelídgesztenye remek eledel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában